
The Dark Pictures Anthology: House of Ashes – új infók


Az október 30-án megjelent második rész – Little Hope – stáblistájának végén látottak, és a pár napja megjelent videó alapján körülbelül már sejteni lehetett, hogy a Supermassive Games következő játéka szakít az eddig megszokott tini-horror alapokkal, és megpróbálnak narratíva szempontjából valami újdonságot csempészni a sorozatba.
A Dark Pictures antológiájának harmadik része Irakban fog játszódani, mégpedig 2003-ban, az akkori háború idején. Rachel King CIA ügynök csatlakozik egy elit katonai egységhez, amely egy feltételezett földalatti vegyifegyver-létesítményen akar rajtaütni a Zagrosz-hegység közelében. Azonban terveiket meghiúsítja a Salim Othman őrmester által vezetett helyi járőrcsapat. A csatájuk során egy földrengés víznyelőket nyit a földben, amely mindkét csoportot egy eltemetett sumer templom romjai közé hajítja. A robbanások hullámainak pedig sikerül felébreszteniük valami gonoszt és ősit, aminek talán még a földönkívüli lények fészkéhez is köze lehet. Az egymással szemben álló két fél a történtek miatt bajtársakká alakul, mert a rájuk leselkedő ellenség elől csak közös együttműködéssel lehet megmenekülni.

A játék jövőre érkezik, nagy valószínűséggel ismét október környékén, mégpedig Windows PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, és Xbox Series X/S-re.
A The Dark Pictures Anthology: House of Ashes című játékot a Supermassive Games fejlesztőcsapat készítette, és a Bandai Namco Entertainment kiadó adta ki.
Ha további infót, leírást, képeket, vagy videót keresel a játékról, akkor irány a The Dark Pictures Anthology: House of Ashes adatlapja.
Hozzászólások
Csak regisztrált felhasználók tudnak hozzászólni.
A The Dark Pictures Anthology: House of Ashes című játékot a Supermassive Games fejlesztőcsapat készítette, és a Bandai Namco Entertainment kiadó adta ki.
Ha további infót, leírást, képeket, vagy videót keresel a játékról, akkor irány a The Dark Pictures Anthology: House of Ashes adatlapja.
Írd le a véleményedet a témában!