Nagyon úgy tűnik, hogy a grafikai megvalósítás és a narratíva mindkét alkotásnál erős lábakon áll majd.

A The Invincible-nél ez nem is kérdés, hisz Stanisław Lem jó pár évtizeddel ezelőtt lefektette a kellő alapokat ahhoz, hogy a csapat kiötöljön valami folytatásfélét az egyébként még mindig lélegzetelállítóan szép játékuk számára.

A belső-nézetes játékban egy tudóst, Dr. Yasnát irányítjuk, aki a Legyőzhetetlen névre keresztelt űrhajó segítségével érkezett a Regis III nevet viselő bolygóra, hogy felkutassák az előzőleg elveszett Kondor űrhajót és annak legénységét. Valami azonban balul sült el, mert egyszer csak arra ébred, hogy a saját legénységének is nyoma veszett. Elindul hát az egyébként veszélyesnek cseppet sem tűnő bolygó kietlen pusztaságaiba, hogy megoldja az eltűnéseket övező rejtélyt.

A megjelenésre már nem kell már sokat várni, ugyanis a tervek szerint még idén érkezik Steam, Epic, Playstation és Xbox platformokra. Mindemellett egy új (egyelőre zárt ajtós) demó is érkezni fog belőle, amit a március 20–24. között megrendezett GDC-n mutatnak be.
Egyébként a Legyőzhetetlen című alkotást a szintén lengyel Starward Industries fejleszti, és a 11 bit studios itt inkább csak a kiadásért felelős. Van azonban a kiadónak egy saját alkotása is, amelyet szintén egy elgondolkodtató sci-finek szánnak, és ami pedig nem más mint a The Alters címre keresztelt, és az emberi klónozást, de inkább az életutunkat és a döntéseinket boncolgató történet.

De még mielőtt rátérünk a The Altersre, a Starward Industries egy vadonatúj weblapot is bemutatott a The Invincible-hez, amelyen a rajongók a játékhoz kapcsolódó képregény összes eddigi számát elolvashatják, és amikhez ráadásul további részek is érkeznek majd: https://invinciblethegame.com/.

A készítők elmondása szerint a The Alters egyedi narratívára épít, amelyet ugyanazon genetikai ember megváltoztatott verzióinak interakciói mozgatnak előre. Főszereplője Jan, egy félresikerült űrmisszió során csapdába esett örökifjú, aki megpróbálja megtalálni a hazavezető utat, és közben helyrehozni összetört életét. A játékoson múlik, hogy megértse Jan módosított személyiségeinek, az úgynevezett altereinek a gyengeségeit és erősségeit, és leleményesen kiépítse a köztük lévő dinamikát.

Mindegyik alter az életének különböző szakaszaiban jár, így az azonos DNS-ük ellenére különböző emberekké válnak. Ergo, a saját motivációik által vezérelt és saját érzelmeik által megtépázott egyéniségek. Életük során különböző döntéseket hoztak, az egyikük talán olyan hibákat követett el, amilyeneket a másik nem, és ha megnézzük, hogy végül ki lett/lesz az egyes alterekből, talán a játékosok elgondolkodnak azon, hogy kivé válhattak volna, ha ők maguk is bizonyos esetekben másképp cselekedtek volna.

A The Altersnek egyelőre nincs megjelenési dátuma.