Egy futurisztikus világban, ahol az emberek helyét az állatok vették át, egy magánnyomozó alligátor bőrébe bújva kell majd helyre tennünk a rosszfiúkat.

A játék főhőse Brok, a magánnyomozó és egykori bokszoló, aki egyedül él Graffal, elhunyt felesége fiával. Bár soha nem tudott fényt deríteni a nő balesete mögött meghúzódó rejtélyre, a közelmúlt eseményei egy még tragikusabb végkifejletet hozhatnak számára. Egy olyat, amely talán egyenesen a saját létezésükhöz is kapcsolódik.

A független francia COWCAT stúdió egyszemélyes fejlesztőjének, Breton Fabrice-nek az elmondása alapján, a játékot 6 évnyi megfeszített munka és szenvedély árán tudta csak befejezni. Szinte mindent egymaga pakolt bele a játékba (a karakter rajzokban és az animációkban azért jelentős külsős segítséget is kapott), és a végeredmény egy nagyon egyedi játéknak ígérkezik. Ez az első olyan kalandjáték, amely egybegyúrja a point-and-click irányítást, a beat-em-up játékmechanikát és a szerepjáték elemeket.

Természetesen, mivel kalandjátékról van szó, ezért fontos szerepet kap a narratíva és a fejtörők is. Ha minden igaz, akkor a játékosok választhatnak, hogy erővel, vagy ésszel kerülik meg az egyes akadályokat. Természetesen ezek és az ehhez hasonló többi választási lehetőségek mindegyike hatással lesz majd a cselekmény alakulására. Ha pedig valaki pedig nem bírná szusszal, a játék lehetőséget kínál arra is, hogy a „könnyített” módban teljesen „átugorjuk” a verekedős részeket. Érdekesség még az is, hogy nem csak Brokot, de a fiát is irányítani fogjuk, sőt, ha minden igaz, akkor bármikor váltani lehet majd a két karakter között.

A grafika szintén nagyon egyedinek tűnik, és elvileg a 80-as, 90-es évekbeli rajzfilmek voltak a legnagyobb ihletői. Sőt, a forgatókönyv első vázlatát maga Jymn Magon szerkesztette, aki olyan animációs filmeknek volt az írója vagy készítője, mint a Balu kapitány kalandjai, a Kacsamesék, a Gumimacik stb... A karakterek teljes szinkront kaptak, és több mint 10 nyelvre lesz lefordítva a játék a megjelenésekor. Sajnos a magyar nincs köztük.

A BROK the InvestiGator 19.99 eurós áron kerül majd a Steam, a GOG és az itchi.io digitális polcaira, mégpedig már augusztus 26-án. Konzolokra (PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X/S, Nintendo Switch) szintén érkezni fog, de csak valamikor az ősz végén.