A Selkies Interactive bejelentette, hogy bemutatkozó narratív kalandjátéka, az Echoes of Mora 2026 márciusában jelenik meg PC-re és Steam VR-ra. A csupán 2023-ban alapított, berlini fejlesztőcsapat a dátum leleplezésével egy időben egy jelentősen kibővített demófrissítést is elérhetővé tett Steamen, amely elmondásuk szerint már a végleges élményt kínálja, különös tekintettel a VR-módra és az érzelmi történetmesélésre.
Az Echoes of Mora egy különleges hangulatú, víz alá süllyedt világba kalauzolja a játékosokat, ahol egy elhagyatott falu romjai között kell Mora eltűnt testvérének nyomába eredni. A történet középpontjában egy baljós, ibolyaszínű tó áll, amely nemcsak elárasztja a környéket, de az idő határait is elmossa. A játékosok időkapuk segítségével visszautazhatnak a múltba, hogy feltárják azokat az eseményeket és döntéseket, amelyek a tragédiához vezettek.
A most megjelent karácsonyi demófrissítés számos újdonságot tartalmaz. Kibővített párbeszédek, újratervezett karaktermegjelenés és finomított animációk mélyítik el a történet érzelmi hatását, miközben a VR-mód is látványos előrelépést kapott. A fejlesztők külön hangsúlyt fektettek az úszás élményére, amely természetes, karlendítésen alapuló mozgással teszi még inkább átélhetővé a víz alatti felfedezést. A hagyományos és VR-mód között ráadásul egyazon játékmeneten belül is szabadon lehet váltani.
A Selkies Interactive elmondása szerint az elmúlt hónapokban beérkezett játékosi visszajelzések kulcsszerepet játszottak a demó átalakításában. A cél az volt, hogy az Echoes of Mora egységes és zökkenőmentes élményt nyújtson, függetlenül attól, hogy hagyományos képernyőn vagy VR-ban merülünk alá Mora történetébe. A demó emellett több új nyelvi lokalizációval is bővült.
Az Echoes of Mora 2026 márciusában érkezik Windowsra és Steam VR-ra.
A cikk játéka
Olvasd el ezt is
Hozzászólások
Csak regisztrált felhasználók tudnak hozzászólni.
Írd le a véleményedet a témában!