A pixelizált FMV intro után Dale Cooper ügynököt látjuk, ahogyan megérkezik a Washington állambeli poros kisvárosba, a gyönyörű fenyvessel övezett Twin Peaksbe, eközben pedig szokásához híven Diane-nek mesél a diktafonjába az olyan izgalmas élményeiről, mint hogy mennyiért tankolt, és milyen mennyei meggyespitét evett útközben. Miután leparkolt a helyi kórháznál, hogy nyomozni kezdjen egy fiatal lány, Laura Palmer rejtélyes körülmények között történt halála ügyében, szépen át is vehetjük az irányítást felette.
A kaland által megidézni kívánt kornak köszönhetően nemcsak durván pixeles poligongrafika, hanem nagyon menő tankirányítás is jár, vagyis az ügynökkel szépen előre-hátra sétálgathatunk meg szaladhatunk, és ha el akarunk fordulni valamerre, az a teste tengelye körül forogva történik. Hát, nem azt mondom, hogy az első pár percekben ne mentem volna folyton a falnak, de azt legalább vigyorogva tettem, ugyanis annó kifejezetten imádtam az ilyesmit. A demó során alapvetően a filmszerű kameraszögekből látható kórházat járhatjuk be (képernyőváltásoknál még meg is akad a kép jó másfél secre; szinte látom, ahogyan veszetten olvas a képzeletbeli PS1 kétszeres sebességű CD-meghajtója, arra azonban hála az égnek nem vetemedtek a készítők, hogy ajtónyitási animációt kelljen bámulnunk, ahányszor csak belépünk valahova). Az intézményben beszélhetünk az itt ténfergő dolgozókkal, vagy a betegek rokonaival, hogy aztán felmenjünk az emeletre megpróbálni kihallgatni a másik fiatal lányt, akit szintén megtámadtak, de komoly sérülései ellenére életben maradt, bár súlyos agyrázkódással fekszik az egyik kórteremben.
Ezek után pedig lelátogatunk a boncterembe a közben hozzánk csatlakozott Truman sheriff társaságában, hogy megvizsgáljuk szegény Ms. Palmer földi maradványait. Végül pedig kóvályoghatunk egy kicsit a Black Lodge piros függönyökkel teliaggatott termeiben (ahol már bámulnunk kell az ajtónyitási, mármint függöny elhúzási animációt, így visszaszívom a fentit), míg rá nem akadunk Laura lelkére, akinek a társaságában helyet foglalva ücsöröghetünk a fotelben az idők végezetéig, vagy legalábbis addig, amíg el nem készül a végleges alkotás (nem zárja ki egymást, hogy a kettő egyszerre legyen...).
A jó 40 perces demókalandban a helyszínek felfedezésén és az elénk kerülő szereplőkkel való társalgáson túl nagy ritkán találhatunk és (rögtön ugyanott vagy két képernyővel arrébb) fel is használhatunk mindenféle tárgyakat, azonban logikai feladványokból hajszálpontosan nulla darabbal kell megbirkóznunk. Pedig a nyomozásos sztoriba simán beleférhetne, hogy mittudomén, hajszálakat vagy egyéb DNS mintákat keressünk szegény Laura holttestén, netalántán főznünk kéne egy Damn Good CoffeeTM-t. Azt nem nevezném kicsi szürke celláinkat megerőltető dolognak, hogy látunk egy szobrot a Black Lodgbe-ban, Copper meg közli, hogy valami mintha hiányozna a nyakából, aztán pár szobával arrébb rábukkanunk egy nyakláncra. Ugye soha egy kalandor nem találná ki, mi is a teendő vele…? Ha lesz egyszer teljes változat a játékból, akkor remélhetőleg az meg is mozgatja majd az agytekervényeinket, és nem csak a durva hangulatával és atmoszférájával kíván majd lekenyerezni minket.
Bár ez utóbbi kettő már most kifejezetten zseniális. A program minden egyes pixeles porcikájából süvölt a Twin Peaks-es hangulat. Hajszálpontosan ilyennek képzelnék el egy korabeli hivatalos játékot róla; a helyszínek, a szereplők, az átvezetők, a háttérinfókat tartalmazó szöveges dokumentumok, a sorozatból kinyert szinkron mind olyanok, amilyenek akkor lennének, ha 1995-96-ban bámulnánk az alkotást egy CRT monitoron. Még olyan easter eggek is előfordulnak, mint hogy a kórteremben lévő TV-n végignézhetjük a sorozathoz Mark Frost által írt és rendezett ál-szappanoperát, az Invitation to Love-t, ami nem csak jó poén, hanem elég nagy szó is, ugyanis kifejezetten nehéz fellelni normális minőségben a neten.
Természetesen a grafika is retró, de szerencsére nem a manapság annyira divatos 2D-s pixelpornóról van szó, hanem olyan poligonos, 3D-s megvalósítást használ, ami próbál minél autentikusabban olyannak látszani, mint ami tényleg elfutna egy valódi Ps1-en is. Majdnem azt írtam, hogy a konzol korlátaiból adódó textúra torzulás, az ún. dithering azért hiányzik belőle, de valójában hiányzik a francnak, minden korabeli játék emulálásakor az első dolgom kikapcsolni. Ellenben minden, amit látunk, baromi kevés poligonból épül fel, legyen szó a karakterekről vagy a tereptárgyakról, és természetesen minden teljesen pixeles, semmi elmosás nincs a textúrákon. A kameranézet is, ahogy fentebb írtam, tisztára retró fílingű; filmszerű, kötött nézetből látjuk a helyszíneket, váltás pedig akkor történik, ha elérünk a kép szélére. Azonban néha van, amikor mozog is egy kicsit a kamera, amolyan Silent Hill-es módon (ami tökéletesen illik a belőle lopott menühangokhoz). Mindezt maximum 640*480-as felbontásban, ki-be kapcsolható CRT csíkokkal, és kemény 24 FPS-sel élvezhetjük, ami utóbbi néha még lejjebb is esik, hogy még autentikusabb legyen az élmény.
Az audiószekció teljesen olyan, ami elvárható: a szinkron egy az egyben az eredeti szériából van kiszedve, és direkt nem javítottak rajta, ahogyan a muzsikák is mind az eredetiek, de néha mintha hallhatnánk feldolgozásokat is közöttük. A hangeffektek pedig nemcsak idézik a korabeli alkotásokat, hanem az ajtónyitás hangtól kezdve, a fent említett menü effektjéig minden szépen behatárolható, honnan lett kirippelve, ami persze újabb okot szolgáltat rá, hogy a végleges cucc miért nem kerülhet majd kereskedelmi forgalomba.
A Twin Peaks: Into the Night demóját mindenkinek csak ajánlani tudom azoknsk, akik szerették (vagy csak simán elviselték) a sorozatot, ahogyan olyan kalandoroknak is, akik nagyon vágynak egy klasszikus Resi és Alone élményre, ugyanis bár manapság több indie fejlesztő is megpróbálta megidézni a korszakot (tényleg, jövőre érkezik valamikor a Tortured Souls 2, hátha második próbálkozásra sikerül jó játéknak lennie), valahol mókás, de ez a rajongói produktum az első, ami ezt száz százalékban el is tudja érni.