A cinematic platformer már a '90-es évek elején is ritkaságszámba ment, sőt igazából egyetlen ember mániájának tudható be a létezése. Eric Chahi munkásságának hatása végül zsánereken átívelő lett, de az Another Worldön (majd annak folytatásán) és a Heart of Darknessen kívül sok említésre méltó darab nem került a piacra. A cinematic platformer sajátossága, hogy filmszerűen mesél el szigorú játékmenetbeli keretek között egy történetet aminek általában egy bajbajutott fiatal a főhőse. A Full Void is egy ilyen darab ami minden előírásnak megfelel, a játékot készítő Out of the Bit pedig néhány kisebb volumenű program után úgy néz ki, hogy felkészült valódi névjegyének letételére.

A Full Voidban egy rendezetlen, valószínűleg valamilyen csapást ért világban irányítjuk serdülő korú hősünket. A háttérben hatalmas, piros szemű robotok húzódnak meg, a közeg pedig elég ramaty állapotban van. Nem csoda ha kamasz protagonistánk kapucniját a szemére húzva szalad az életéért, miközben gyerekkorát idéző, és szebb napokat is látott helyszíneken jár. A zsánerből fakadóan itt sincs túlzásba véve a kommunikáció a játékos irányába, mindent a tapasztalás útján kell megértenünk. Hirtelenségből felépülő jeleneteket tesznek interaktívvá a trial and error segítségével, de mindegyik ilyen szituáció könnyen kezelhető. Ennek középpontjában szinte mindig az üldözés áll, hol egy hosszú lábakon trappoló és a már említett hatalmas vörös szemű gépezet, hol egy kiéhezett veszett kutya koslat utánunk.

A kipróbálható verzió bár csak 19 megabyte, első végigjátszásra bőven akár 20 perc-fél óra is lehet a végigvitele. A kalandok a külvárosban kezdődnek, aztán egy csatorna rendszerben folynak le . Előbbiben inkább a platformozás és a menekülés, utóbbiban pedig a logikai feladványok érvényesülnek. Fiatal srácunk egy szerkezetet is magával hordoz amivel néhol egy darut, a csatornákban pedig a minket üldöző robotokat tudja machinálni. Ez lényegében kimerül abban, hogy bizonyos lépésszámmal és egy paranccsal lássuk el az irányításra átvett szerkezeteket. Hogy az ügyességünkön kívül mennyire kell majd megmozgatnunk az agytekervényeinket, az a demóból szerintem még nem feltétlenül derül ki. De már ez a 20 perc is volt annyira mozgalmas, hogy érdeklődéssel várjam a teljes verziót. Amire elvileg nem is kell már sokat várni, a készítők 2023 első negyedévére igérték, amit most a steam adatlapon a "hamarosan" kitétel váltott fel. Szóval legrosszabb esetben is már csak pár hónapra vagyunk a megjelenéstől, ami után szinte biztosan mi is be fogunk számolni róla bővebben.