Újabb részletekről rántotta le a leplet a lengyel Duality Games fejlesztőcsapata.

A történet szerint ebben a belső-nézetes horrorban Saidaht irányítjuk, aki az elrabolt gyermekét keresi egy haldokló bolygó utolsó, morbid városában. Erre utal a város neve is, amit az emberek csak az Utolsó városként emlegetnek. A mocskos utcákon egy elnyomó rendszer uralkodik, mely már az egyén születésekor eldönti, hogy melyik társadalmi kasztba fog tartozni. A fő feladatunk tehát a felsőbb szintekbe tartozók kikerülése, vagy az előlük való elrejtőzés lesz. Él azonban ebben a szürreális városban egy szörnyeteg is, amely leginkább éjjelente aktív, és a városban lakó emberek teljes rettegésben élnek miatta.

Saidah ezért nem csak a gyerekét próbálja megmenteni, de a saját életét is, miközben azt is kutatja, hogy létezik-e szabadulás ebből a rémálomból.

A csavar történetben, hogy ez a gyomorforgató, gótikus építményekkel teli város egy párhuzamos dimenzióban létezik, de Saidah egy maszk segítségével képes kapcsolatba lépni, vagy inkább átlátni a saját, világos és kedves világába, ahol különböző erőkre tehet szert, mint például az ottani környezet manipulálása.

Unholy - horror

A játék teljesen 3D-s, fotorealisztikus grafikát kínál, gore és horror elemekkel teletűzdelve, miközben a játékmenet lehet akciós-gyilkolászós, vagy lassabb, lopakodós. A fejlesztők szerint ezt a játékos dönti majd el, az elébe állított feladatokat ugyanis többféleképpen meg lehet majd oldani.

A játékosnak a főszereplő mentális állapotára is figyelnie kell majd, mert lehetősége lesz harcolni az őrület ellen, vagy átadni magát neki. Állítólag ez jelentősen befolyásolja majd a cselekmény kibontakozását.

Unholy - Az Utolsó város

Sajnos az Utolsó városban való rohangálásunkra várnunk kell még pár hónapot. Pontos megjelenési dátum egyelőre nincs, de a fejlesztők 2021-re ígérik a produktumot.