Scratches (Végigjátszás)

Egyik kedvenc műfajomba, a horror kalandok közé tartozik ez az 500 megás játék. Remélem, hogy sokaknak segít ez az iromány. Jó játékot mindenkinek!

Tartalom

SZOMBAT

A bevezető utánaz udvaron találjuk magunkat. Ismerkedjünk meg az irányítással. Nyissuk meg az inventárunkat. Találunk benne egy kulcsot a bejárattól, egy írógépet és egy utazótáskát. Menjünk a bejárati ajtóhoz, majd a kulcs segítségével nyissuk ki. Balra rögtön egy nagy órát láthatunk, amely azért is érdekes, mert az mutatja nekünk, hogy még mennyi van hátra a játékból. Tehát minél több óra van, annyival több van már mögöttünk. Rögtön előttünk egy ún. recepciót találunk. Nézzünk körül, majd néhány pillanat múlva csörögnie kellene a telefonnak. Menjünk a recepcióra és vegyük fel a telefont. Jerry hív bennünket, majd mikor elbeszélgetünk vele, térjünk vissza a bejárathoz és menjünk balra a nappaliba. Nézzünk körül és vizsgáljunk meg minden lehetséges dolgot, a képeket is beleértve. Próbáljuk meg felkapcsolni a villanyt, de úgysem fog menni. Menjünk a kandalló mellé és nézzük meg a tárgyalóasztalkát. Van rajta egy kávés pohár és egy napló. A naplót elolvasva néhány érdekes infót tudhatunk meg a ház előző lakójáról és a lentről jött fura hangokról. Menjünk a kandallótól balra lévő ajtóhoz és nyissunk be a tanulószobába. Itt is vizsgáljunk végig mindent. A kandallót is, amelyről kiderül, hogy használva is volt. A villany itt sem működik. Vizsgáljuk meg a könyveket és a kitüntetést, melyet James Blackwood kapott. Az íróasztalon lévő naplót, melyet James írt olvassuk el. Egy bizonyos „Dhalmaar” maszkról ír. Ellenőrizzük a fiókokat. A másodikból vegyük fel az üres borítékot, a harmadikból pedig a kis fúrót. A jobbra lévő fiók zárva van. Utunkat folytassuk a kettes ajtón át. Most az ebédlőben találjuk magunkat. A villanykapcsoló itt sem működik. Vizsgáljuk meg a fiókokat, a szekrényt és a képeket. Menjünk tovább a tükör melletti ajtón keresztül. Ez egy kis helység, amelyből a lépcső az első emeletre visz bennünket. Balra vizsgáljuk meg a vázákat és az ablakot, amely elől húzzuk el a függönyt. Menjünk tovább az ajtón a konyhába. Jobbra egy kulcstartót látunk a falon, az asztalon egy kávédarálót, viszont erre most nincs szükségünk, de kipróbálhatjuk, hogyan működik. Próbáljuk ki, hogy jön-e a víz. Nem jön. Mellette lévő szekrény 2. fiókjából vegyük fel kést, majd vizsgáljuk meg a hűtőt is. A hűtő mellett két ajtót találunk. Az egyik a picébe vezet, viszont az zárva van, ezért menjünk a másikon át a cselédszobába. Vizsgáljuk meg az ágy melletti éjjeliszekrényt, majd a másik sarokban lévő íróasztal fiókjait is. Vegyük fel a papírt, a jobboldali fiókból vegyük fel a ceruzát és azt a képet, amely a konyhában készült. Láthatjuk, hogy a kulcstartón van egy kulcs. Alatta pedig egy váza. Ebből csak az következhet, hogy a kulcs beleesett a vázába. Lépjünk az inventárba és a ceruzát használjuk a felvett papíron, mire egy olasz írás jelenik meg rajta. Menjünk tovább a következő ajtón át. Benn a fürdőszobában eléggé fagyos a hangulat. Vizsgáljuk meg a képeket, majd menjünk vissza a konyha előtti vázákhoz, és az egyikből vegyük fel a pince kulcsot. Irány a pince. Most még úgysem tudunk itt mit csinálni, viszont tudom, hogy úgyis eljöttetek volna ide, mert vonzz valami. Ugye? Nos, akkor menjünk le a lépcsőn, jól vizsgáljunk meg mindent. Próbáljuk meg felkapcsolni a villanyt, eltekerni a kart, alatta pedig felemelni a csapóajtót. Persze semmi sem működik. Menjünk hát vissza a vázákhoz, és folytassuk utunkat az első emeleten. Fent forduljunk jobbra, majd lépjünk be a folyosó legvégén lévő szobába. Ez a mi szobánk, tehát jól nézzünk körül. Az íróasztalra rakjuk le az írógépünket tartalmazó bőröndöt, majd nyissuk ki. Vegyük ki belőle a gépet és a papírokat. Ezután nézzük meg azt a papírt, amely össze van írva. Vizsgáljuk meg a fiókokat, majd az asztal melletti szemétkosarat. Vegyük ki belőle a papírt és olvassuk el. Menjünk az ágyunk mellett lévő kisebb asztalkához, amire pakoljuk ki a másik bőröndöt. Ebből vegyük fel a gyufát és a tollat. Olvassuk el a levelet, Jerry meghívóját, majd megtaláljuk Jerry és Barbara telefonszámát is. Vizsgáljuk meg a kék könyvet is. A szoba másik oldalán egy kandalót találunk, mellette egy orvosi táskát. Ebből vegyük fel a sztetoszkópot, majd folytassuk a házzal való megismerkedést. A folyosón menjünk egyenesen, majd lépjünk be balra, az ún. fő szobába. Vizsgáljunk meg mindent, a képeket, a fiókokat, és nézzünk bele az ágy melletti tükörbe. Látható lesz benne egy kis tükröződés egy képről. Menjünk a képhez és klikk rá. Egy széfet találunk, viszont kinyitni nem tudjuk. Menjünk ki a szobából és lépjünk be a szembe lévőbe. Egy galériában találjuk magunkat. Nagyon hangulatos dolog egy ilyen, lehet, hogy én is csinálok egyet :). Na szóval, vizsgáljunk meg minden dolgot, olvassuk el az írást a Dhalmaar maszkról, vizsgáljuk meg az asztalkát és az elefántagyar szekrényt. Ahogy kiléptünk a szobából, már csak egy helyen nem voltunk. A fürdőszobában. Itt nincs semmi érdekes, kivéve a szekrénykét, amelynek vizsgáljuk meg a fiókjait. Az egyikben egy rongyot találunk. Vegyük fel, majd irány a 2. emelet. Tőlünk balra van egy zárt ajtó, tehát arra fölösleges menni. Menjünk rögtön a szembe lévő szobába. Elég nagy itt a rendetlenség, viszont jobbra lent találunk egy vasrudacskát. Menjünk ki a szobából. Menjünk be a mellette lévőbe. A fűrész mellett találunk egy szerkezetet, amelybe pont beleillik a vasrudacska. Próbáljuk meggyújtani gyufával, viszont nem megy. Menjünk vissza a folyosóra. A balra lévő ajtó zárva van, viszont a kulcs benne van a zárban. Vegyük fel a baloldalon lévő újságot, rögtön az ajtó mellől, majd csúsztassuk az ajtó alá. Ha megvan, azzal a fúróféleséggel piszkáljuk ki a kulcsot. Ezután húzzuk ki az újságot. Kiderül, hogy a régi trükk most nem vált be, ezért hagyjuk a fenébe, menjünk fel a csigalépcsőn. Felfelé nyissuk ki az ablakokat ahol lehet, és nézzünk ki rajtuk. Térjünk vissza a folyosóra, majd menjünk fel a falépcsőn. A padláson vagyunk. Jó nagy a rendetlenség. Vizsgáljuk meg a zenegépet, a kis zenélődobozkát, majd a padlás legvégén egy nagy ládából vegyük fel a lámpást, majd próbáljuk meg elolvasgatni a papírokat, újságokat. Nahh, a házat úgy ahogy át is vizsgáltuk, most már csak az áramra lenne szükségünk. A recepcióról hívjuk fel Barbarát és Jerryt. Jerry elmondja, hogy a villanyszerelő a kapu előtt fog várakozni. Barbarával pedig az olasz levélről lehet dumálni. Beszéljünk velük még egyszer. Az inventárban helyezzük a levelet a borítékba, majd a tollal címezzük meg a levelet. Menjünk a főkapuhoz, ahol az autónk áll. A szerelő nincs itt, viszont a postaládában találunk egy levelet. Vegyük ki, majd olvassuk el. Menjünk vissza a telefonhoz és hívjuk fel a két embert újra. Most a menjünk a postaládához és tegyük bele a mi levelünket. Ezután menjünk a második emeletre és vizsgáljuk meg még egyszer azt az izét, amibe azt a vasrudat helyeztük, majd menjünk le a konyhába és ott is nézzünk szét még egyszer. Hívjuk fel Jerryt, aki elmondja, hogy azonnal induljunk a városba. Nosza, akkor irány az autó. Baloldalon lévő kis lenyitható dobozkából vegyük fel a kulcsot, majd indítsuk be a kocsit. Jaj neeee. Égve hagytuk a lámpát, és így az akkunak lőttek. Menjünk vissza a házba és hívjuk fel Jerryt. Valamilyen gyilkosságról fog mesélni nekünk. Hívjuk fel még egyszer, majd menjünk fel a padlásra a régi újságokat átkutatni. Ha végeztünk, már mehetünk is aludni. Menjünk vissza a szobánkba és klikk az ágyra. Jó éjt. Éjjel fura kopogásra ébredünk. Menjünk át a galériába. Vegyük fel a kalapácsot, majd kiderül, hogy az egész csak egy rossz álom volt. Újra felébredünk. Viszont most már tényleg hallunk valamilyen kaparásokat. Menjünk a kandallóhoz. Vizsgáljuk meg a sztetoszkóppal, majd menjünk le a nappaliba, ahol ismételjük meg ugyanezt. Irány a pince. Oda azonban nem mehetünk le, mivel nincs lámpánk, és még összetörnénk magunkat. Menjünk vissza a szobánkba, benézhetünk a galériába is, hogy megbizonyosodjunk álmunkról, majd klikk az ágyra. Jó éjt.

VASÁRNAP

Ahogy felkeltünk, menjünk le a recepcióra és ténferegjünk arra valamerre addig, amíg meg nem halljuk a telefon csörgését. Jerry hív bennünket, aki elmondja, hogy a felhőszakadás miatt nem tud eljönni, na és persze a szerelő sem. Viszont megadja a széf kódját. Nosza irány a széfhez (a kép mögött), nyissuk ki, majd olvassuk el a papírt, jegyezzük meg a számot az alján, majd vegyük fel a kulcsot. Menjünk fel a 2. emeletre, ahol nyissuk ki a felvett kulccsal azt az ajtót, amelyiknek zárjából kilöktük a kulcsot. Bent vizsgáljunk meg mindent. Az asztalról vegyük fel a kulcsot és a festékes doboz tetejét. Mellette vizsgáljuk meg a ház tervrajzát, és az első emeleten találunk egy titkos szobát. Vegyük fel balra a kalapácsot, majd menjünk a balra lévő másik szobába. Menjünk a létrához, lépjünk fel rá, vágjuk le a kötelet, majd másszunk még feljebb. Itt vegyük fel azt a kis olajos üvegcsét. Mellette van egy nagy pléhdoboz, amelyet a ronggyal töröljünk le. Kiderül, hogy motorolajt tartalmaz, azonban zárva van. A fúróféleséggel bökjünk egy lyukat az oldalába, és töltsük meg olajjal a lámpánkat. A földről vegyük fel a levágott kötelet, majd próbáljunk meg kimenni a következő ajtón. Csodák csodájára, erről az oldalról az ajtó kinyílik. Menjünk arra a helyre, ahol a titkos szoba bejáratának lennie kellene, és kopogtassuk meg a falat a késsel. Kiderül, hogy be lett betonozva, így egy másik bejáratot kell keresnünk. Menjünk fel a csigalépcsőn a kinyitott ablakokhoz. Legfelül találunk egy mélyedést a falban. Ezt üssük át a kalapáccsal, majd a kötél egyik végét kössük rá a mélyedés felett lévő lámpára. Ha megvan, klikkeljünk a kötél másik végére. Ezzel áthúztuk a kötelet a falon. Menjünk lejjebb, és az egyik ablak sarkában megpillantjuk a kötelet. Katt rá, majd próbáljunk meg kimászni. 3x klikk a kötélre, majd másszunk le a titkos szobába. Nézzünk szét, majd a felső fiókban vizsgáljuk meg a keresztlevelet. A nevet nem tudjuk elolvasni, ezért menjünk a padlásra és nézzünk szét a régi újságok között. Menjünk a galériába. Menjünk az elefántagyaras szekrény elé. A szekrény legalját szedjük le a késsel, majd olajozzuk meg a kerekeket. Ezután húzzuk el a szekrényt. Egy újabb ajtót találunk. A kalapáccsal üssük le a deszkákat, majd lépjünk be. Gyújtsuk meg a lámpánkat a gyufa segítségével, majd húzzuk el az ablaktól a bambuszbotokat. Vizsgáljuk meg a szemben lévő nagy maszkot, majd olvassuk el a balra lévő leveleket. Menjünk vissza a szobánkba, és írjunk valamit az írógépen. Olvassuk el, majd hívjuk fel Jerryt. Térjünk vissza a szobánkba és aludjuk ki magunkat… Pontban éjfélkor ismét csak felkelünk. Menjünk a galériába és onnan a titkos ajtón keresztül nézzük meg a maszkot. Eltűnt. Menjünk vissza a galériába…, majd menjünk aludni. Ismét csak egy rossz álom volt, azonban valami ismét kaparászik a pincében. Nosza menjünk is le. Lámpát gyújtsunk azért, mert eléggé sötét van ott. Lent menjünk egészen a kazánig, majd másszunk bele. Menjünk egészen a végére…, majd térjünk „nyugovóra”.

HÉTFŐ

Elérkezett a harmadik és egyben a legutolsó nap is. Készüljünk fel rá, hogy most már végre az udvaron is szaladgálnunk kellesz. Menjünk a recepcióra és hívjuk fel Jerryt. Elmondja, hogy ma érkezik. Próbáljunk meg kimenni a garázshoz, viszont előbb be kell fűtenünk, mivel nagyon lehűlt a lakás. A gyufa segítségével gyújtsuk meg a kandallóban lévő gyújtósokat, majd menjünk a garázshoz. A kulcs segítségével nyissuk ki az ajtót, majd bent jól nézzünk szét. Vegyük fel a kombinátfogót, a feszítővasat és a csavarhúzót. Menjünk a konyhán keresztül a kripta bejáratához. A kombinátfogó segítségével, vágjuk le a drótot, ami végül az inventárunkban köt ki. Lépjünk be. Menjünk a két koporsóhoz, és nyissuk fel őket. Az egyik üres, ezért olvassuk el a táblát, hogy kiknek is kellene benne feküdni. Hát persze hogy J. Blackwoodnak. A táblák előtt van egy kavics. Vegyük fel. Álljunk a bejárati ajtó elé, majd nézzünk fel a fejünk fölött lévő üveges boltívre. Dobjuk meg a kővel. Nem törik ki, ezért vegyük fel ismét a követ (lent a lépcső alján, a sarokban) és célozzunk ugyanoda. Az üveg széttört. Menjünk le a lépcsőn és próbáljuk meg elolvasni a táblákat, viszont annyira sötét van, hogy egy betűt sem lehet leolvasni. Menjünk hát vissza a széfes szobába. Vegyük fel a mozgatható tükröt a csavarhúzó segítségével, majd menjünk vissza a kriptába. A nálunk maradt drótot kössük a tükörre, azt pedig akasszuk arra a lámpára, amely mindjárt a bejárati ajtótól balra található. Menjünk le a koporsókhoz és olvassuk el a táblát. Egy „R” betű van rajta. Menjünk vissza és hívjuk fel Jerryt, majd a széfben talált számot (0191294144), tehát a bankot. Ezután menjünk fel a padlásra és olvassuk el az újságokat. Találunk rajta egy telefonszámot, amit jegyezzünk meg (0166565217), majd menjünk vissza és hívjuk fel. Menjünk ki a postaládához és olvassuk el a kapott levelet. Kiderül belőle, hogy van egy rejtett zug a cselédszobában, mégpedig az ágy melletti kis asztalka alatt. Mikor felfedeztük, együk ki a képet és nézzük meg. Láthatjuk rajta, hogyan és hol ássa el Blackwood a feleségét. Menjünk le a pincébe és arra a karra, amit nem tudtunk eltekerni, használjuk a feszítővasat és a kalapácsot. Így már lesz vizünk is. Menjünk az üvegházba. De az oda vezető út egy helyen letér. Ott egy kiszáradt fát találunk. Ezt most hagyjuk így, folytassuk utunkat az eredeti cél felé. Az ajtót olajozzuk meg. Bent nézzünk szét. Próbáljuk meg felvenni azt a fényes valamit, de nem fog sikerülni. Menjünk fel a lépcsőn és vegyük fel a metszőollót, amivel nyisszantsunk le egy darabot a mellette lévő növényből. Az egyik virágágyásban találunk egy ásót is, ami azonban bele van száradva a földbe. Valahogyan meg kell lazítanunk azt. Fogjuk a gumicsövet, és az egyik végét helyezzük az ásó mellé. A másik végét pedig dobjuk le a földszintre. Lent kössük rá a csapra és engedjük meg a vizet. Menjünk vissza fel és vegyük ki az ásót a földből. Lent szedjük le a csövet a csapról, de a vizet hagyjuk folyni. Menjük a fénylő izéhez, ami egy idő után eltűnik. Jobbra a volt helyétől találunk egy feldőlt virágot, amiből nyisszantsunk le egy darabkát. Ezzel a fénylő izé el is úszott ahhoz a kiszáradt fához. Menjünk oda. És a kövek mellől vegyük fel. Kiderül, hogy egy kulcs, méghozzá a dolgozószoba fiókjától. Menjünk hát oda és olvassuk el a leveleket. Találunk ott még egy kóddal lezárt dobozkát is. A kód megfejtéséhez pedig vissza kell mennünk ROBIN szobájába, ugyanis az ő neve rejti a kódot. A szobában vizsgáljuk meg a játékkockákat és a rajtuk lévő számokat. Tehát minden betűhöz egy szám tartozik. Térjünk vissza a dobozkához és üssük be a kódot (59097). Most egy újabb rejtvény következik, de nem kell megijedni, nagyon egyszerű. A középső fadarabkát fordítsuk el jobbra. A jobboldalon lévő fadarabkát pedig kezdjük el nyomogatni, amíg el nem tűnik. Most a középsőt fordítsuk balra és a baloldalon lévő fadarabkát nyomogassuk szintén addig, amíg el nem tűnik. Ha készen vagyunk, vegyük fel a kulcsot. Most már mehetünk a kápolnába. A felvett kulcs segítségével nyissuk ki az ajtót. Bent menjünk fel az emeletre, és a szekrényt kinyitva, húzzuk ki a fiókot. Olvassuk el a bibliát, majd találunk benne egy rejtett szöget. Menjünk az oltárhoz és a kereszt alatt található betonlapot emeljük fel a feszítővas segítségével. Ezután a szöget helyezzük Jézus lábába, majd nézzük meg az INRI feliratot. Húzzuk meg. Másszunk le a titkos helységbe. Gyújtsunk gyertyát, majd olvassuk el a leveleket és vegyük fel az asztalról a fadarabkát. Menjünk és hívjuk fel Jerryt. Menjünk a postaládához és olvassuk el a kapott levelet. Nyissuk ki a kocsi hátulját és vegyük ki belőle az akkut. Vigyük a garázsba, tegyük a bicikli mellett lévő dobozra, majd kössük össze a dinamóval. Az összekötéshez elég rákattintani a dinamóra. Na és tekerhetünk. Elég vagy 3x, majd szedjük le a kábelt és vigyük vissza az akkut a helyére. Szálljunk be és startoljunk. A fene. Maradunk. Menjünk és a kép alapján ássuk ki a nő sírját. A kápolna felé vezető út mellett található a hely. Próbáljunk meg ott ásni, ahová a torony árnyéka vetődik. Tehát fogjuk az ásót és klikk a kiszemelt földrészre. Ha eltaláltuk a helyet, egy szomorkás zenét kellene hallanunk. Ha megvan a sír, a kombinátfogó segítségével vegyünk egy fogat a koponya szájából. Menjünk a galériába és az ajtótól jobbra található szobor nyakláncáról is vegyük le a fogat, ismét a fogó segítségével. Ezután vigyük a fogakat a konyhába. Tegyük a darálóba a galériában talált fogat és daráljuk meg. Alulról vegyük ki a port. Ezt ismételjük meg az emberi foggal is. Az inventárban tegyük össze a két fogmaradványt és tegyük hozzájuk azt a piros növényt az üvegházból. Menjünk fel a 2. emeletre, ahhoz a szerkezethez, amelybe a vasrudacskát helyeztük. Tegyük a festékes doboz tetejét a szerkezet tetejére, helyezzük rá az „anyagot” (ezen a fogmaradvány izét értem), majd a gyufa segítségével gyújtsunk alá. Na, kaptunk valami zöld izét, amit rakjunk bele a kápolna titkos zugában felvett fadarabkába. Menjünk a galériába, lépjünk be a titkos szobába és használjuk ezt a zöld izét a maszkra. Menjünk a nappaliba, ahol újra halhatóvá válnak a kaparások. Vizsgáljuk meg a kandallót. Nyissuk fel a rácsot és másszunk le. Menjünk egy helységgel tovább, ahol vizsgáljunk meg minden lehetséges dolgot, mivel csak ezután enged tovább a játék. Vizsgáljuk meg azt a fekete lyukat a falban…

Scratches
Scratches
Fejlesztő: Nucleosys Digital Studio
Kiadó: Got Game Entertainment
Műfaj: Rejtélyes, Horror
Platform: PC
Megjelenési dátum: 2006. 03. 02.

Hozzászólások

Csak regisztrált felhasználók tudnak hozzászólni.
Vasárnap esti mókázások #6 - Hír
Vasárnap esti mókázások #6
Írta: Breštianský Tamás, 2018. 01. 14. 19:59

A hétvégi ingyen játék ajánlatunk most főleg a Samorost stílusú kalandok rajongóinak fog kedvezni.

Nyerteseket hirdetünk! - Hír
Nyerteseket hirdetünk!
Írta: Kiss Norbert, 2018. 01. 07. 20:36

A Thimbleweed Park puzzle játék nyertesei pedig az alábbi szerencsés résztvevők...

The Padre - gyomírtás Isten kertjében - Hír
The Padre - gyomírtás Isten kertjében
Írta: Kalász Tamás, 2018. 01. 02. 19:11

Ingyenes alpha demó érkezett a voxel grafikára épülő horror-kalandjátékból.

Asylum - itt az első gameplay videó - Hír
Asylum - itt az első gameplay videó
Írta: Kalász Tamás, 2018. 01. 02. 15:38

Hosszú csend után, végre mozgásban is láthatjuk a lassan béta állapotba kerülő horror kalandjátékot.

Psychonauts 2: jól halad a fejlesztés, de... - Hír
Psychonauts 2: jól halad a fejlesztés, de...
Írta: Kiss Norbert, 2017. 12. 25. 12:15

Csak 2019-ben jelenhet meg a teljes játék. Erről és még sokminden másról esik szó a legújabb fejlesztői videóban!

Dark Earth - Teszt
Elolvasom
The Inner World - The Last Wind Monk - Teszt
Elolvasom
Finding Paradise (To the Moon 2) - Teszt
Elolvasom