A történet azzal kezdődik, hogy egy siető ember beugrik autójába, majd nagy sebességgel száguldani kezd a sötét éjszakába a kanyargós mellékúton.

Sanitarium


Gondolom mindenki tudja, hogy mi ennek a következménye. Pár perc és a kocsi már repül is a szakadékba. Na de nem ilyen egyszerű meghalni. Mikor felkel, alig lát valamit, forog körülötte a világ és kezével érzékeli, hogy a feje is be van kötve. Nem tudja ki ő és, hogy hol van. Ahogy jobban körülnéz azonban észreveszi, hogy nem stimmel a környezete. Valami nagy épületben van, ahol egy csomó furcsa ember tölti a mindennapjaiti. Az egyik éppen a fejét veri szét a fallal. Amikor azonban meglátja a kényszerzubbonyos emberkét a sarokban, rájön, hogy bizony ez egy elmegyógyintézet.

A játék első percei már mindjárt annyira borzasztóak, hogy nem hagyják a játékost elmenni a képernyő elől. Én nekiültem és 5 órán keresztül csak játszottam vele. Nem is vettem észre, hogy lement a nap és hogy éhes vagyok. Pedig úgy ültem neki, hogy most csak kipróbálom, később meg ha jó lesz a játék, akkor nyomulok vele. Rég láttam már ilyen játékot, ami ennyire el tudta venni a figyelmemet mindenről. Főleg a története az, ami azonnal megfogja az embert. Olyan pörgős, hogy egy percig sem kell tőle unatkozni. Hol vagyok? A helyszínek nagyon eltaláltak. Nincs olyan, hogy kétszer ugyan azon a helyen kellene barangolnunk. Amikor már éppen megértenénk az adott helyszín történetét és kiismernénk a környékét, már ugrunk is a másik helyszínre. Hol hősünk, akiről később kiderült, hogy Max, elméjében járkálunk csomó érthetetlen lény és helyszín között, máskor pedig a szanatórium területén. Ha azt hisszük, hogy a szanatórium kevésbé nyomasztó mint a halucinációk akkor tévedünk.

Sanitarium


Éppen, hogy megnyudnánk, amikor egy újabb borzalmat találunk a szanatórium régi épületében.

Mi ez?

A grafikája bár nem közelíti meg a mai mércét, a játékhoz tökéletesen illik. Olyan a táj, mintha rajzolva lenne és ezeken mozognak a karakterek (ezt hívják pre-renderelt háttereknek :) - Trish). Minden karakter, ahogy a miénk is, nyolc irányba mozoghat. Tehát az animáció ilyen téren is megállja a helyét. Az átvezető animációk is tökéletesek, ha nem is csúcsszuper megoldással vannak csinálva, de a történet megértése szempontjából kivállóak. A legtöbb animáció hősünk emlékeihez kötődik. Ekkor elszürkül a képernyő és bevillan egy emlék a múltból.

Ez a bűz és ez a zaj, oh!

A zenék azok teljességgel beleillenek a játék horrorisztikus hangulatába. Ha nincs semmi hang, csak a zene, már akkor is a frász van az emberen. Azonban a karakterek szinkronjával már más a helyzet. Némelyik karakternek kitűnő szinkront választottak és filmszerű hatást értek el vele, de vannak olyan szövegek, amelyek teljesen kibillentik az embert a nyomasztó hangulatból. Sőt, némelyik nevetést hoz ki a játékosból. Viszont a szöveg amit mondanak, tehát az értelme az nagyon is borzasztó.

Na most merre mennyek?

Az irányítás teljesen különbözik a megszokott kalandjátékokétól. A karakterünket az egérrel irányítjuk, de úgy, hogy tartjuk lenyomva a jobb gombot és amerre húzzuk az egeret arra megy emberkénk. Ez olyan módszer, mint amilyet sok szerepjátéknál tapasztalhatunk. Például a Diablo vagy a Nox nevű híres RPG-knél. Ezért is a játék első ránézésre, vagy képekről úgy tűnhet mintha RPG lenne, de ez korántsem igaz. Ízig vérig kalandjáték a javából, bár vannak benne akció részek.

Na gyere csak te szörnyszülött!

Nem sok akció rész van benne, de található pár. Persze ezek során ha meghalunk, kezdhetjük újra a harcot egy megszabott helyről ezért talán ezek a részek a legkönyebbek. A relytvények nem túl nehezek. A legtöbb fejtörő abból áll, hogy tárgyakat keresünk a pályán és azokat használjuk. Azonban néha annyira el van dugva egy egy szerszám, hogy azt művészet keresni. Ezért ajánlom mindenkinek aki játsza, hogy minden helyet nézzen meg többször is és az is igaz, hogy sokszor nem minden az ami annak látszik. A nehezebb rejtvények azok már tényleg bonyolultak néha. Bár ezeket úgy is meg lehet csinálni, hogy csak próbálgatunk, de aki logikusan gondolkodik rájön, hogy mindegyik egyszerű. Viszont olyan bonyolultan néz ki néhány szerkezet, hogy van vele mit csinálni. Ezektől eltekintve nem sok olyan rész van ami felett órákat kellene gondolkodni, ezért ajánlom minden kezdő kalandjátékosnak.

Sanitarium

Ezt nem értem...

Azt előre közlöm, hogy a játékhoz igen is szükséges angoltudás és ez nem a New Game, Save, Load opciókra értendő. Néhány fejtörő amihez angol nyelv kell igen nehéz lehet egyeseknek. Nekem is gondot okozott az a rész, aminél betűkből kellett értelmes mondatokat összerakni. Ezzel a résszel bajlódtam úgy fél órát mire sikerült. De megérte...

Jó hír, hogy jelent meg magyarosítás a játékhoz, ami nagyban megkönnyíti a történet megértését és a fejtörők megoldását.

Oh, Istenem!

Na igen, ezt sokszor mondja Max a játék folyamán, főleg a horrorisztikus mészárlások miatt. Bár én többször mondtam mint ő. Ennek van egy nagy oka, hogy a játék nem fut a legjobban Windows XP alatt. Sokszor kilép és maga a játék is gyors. Kiadtak viszont hozzá egy javítást ami sokat javít a játékon, de sajna nem eleget. Tapasztalatom szerint akkor lép ki mindig, amikor valami hirtelen mozgást tesz a karakter. Ezért csak szépen nyugodtan mozogni és mindig menteni az állást. A harmadik CD-től már javulás következik be. Nekem egyszer sem lépett ki már azután. A legrosszabb a második CD vége. Bár ez nem a játék negatívuma, hanem az operációs rendszeré, de eléggé megnyúzza a játékos idegeit (persze a cikk eredeti megjelenése óta készült mobilos kiadásokban és a steamesben sincs már ilyen probléma - Trish).

Na akkor most zárjuk le ezt az egészet! Összevetve az egészet, kellemeset csalódtam a Sanitariumban. Nem gondoltam volna, hogy lesz még ilyen régebbi kalandjáték, ami ennyire a szívembe lopja magát mint ez. Joggal kiérdemelte nálam a Második Legjobb Kalandjáték címet. Mind a története miatt, ami annyira elborult és horrorisztikus, hogy teljesen lekötött, mind a hangulata végett, amit az egész játék folyamán sugároz magából. Nagy pozitívuma, hogy a sztori nem lapul el a végére (mint azt sok más játéknál megfigyelhettük már), hanem mindig tartogat meglepetést. Gyengébb idegzetűek inkább ne fogjanak bele, mert ez olyan cucc amitől a pszichológusok óvnak minket :) Azonban mindenki más vágjon bele, megéri .-)