Megjelent a ZAAM PC-re

Elég homályos a története ennek az igazán fura című, belső-nézetes kalandnak. A játékban egy férfit irányítunk, akinek eltűnt a lánya. A kis Lucy utáni kutatás nem épp a legszokványosabb helyekre kalauzol majd bennünket, hanem sokkal inkább egy olyan szürreális környezetbe, ahol a férfi saját emlékei törnek a felszínre. Azonban ezek az emlékek egy nyugtalanító kapcsolatról számolnak be az apa és a lánya között. A játékosoknak bölcsen kell dönteniük, hogyan kezeljék a helyzetet és miként hozzák meg a döntéseiket, mert ezekkel a kis Lucy életét is befolyásolják.

A fejlesztők elmondása szerint a történetet olyan nevek művei ihlették, mint John Carpenter és David Cronenberg, de számos interaktív thriller is hatással volt a játékra, mint a SOMA, a Gone Home és a Layers of Fear. A ZAAM egyébként igaz történet alapján készült, vagyis inkább történetek alapján: Madeleine McCann 2007-es megoldatlan eltűnése, és Rose Pizem 2008-as meggyilkolása. A játékbeli események 2009-ben játszódnak Massachusetts-ben.

A mindössze 3 órás játékélményt nyújtó játékot, most 15%-os kedvezménnyel tudjátok megvásárolni a Steamen.

Még ezen az éven érkezik az Alien Function

Typhil már évek óta szemét újrahasznosítóként dolgozik egy űrhajón. Miután események egy fura sora történik, világossá válik számára, hogy több van ezen a hajón, mint azt látni engedik nekik és ráadásul talán Typhil sem az, akinek hiszi magát. Ezért ő és társai elhatározzák, hogy megfejtik ennek a titokzatos űrhajónak a rejtélyeit, a rajta lévő idegenekkel és gyilkos robotokkal együtt.

Bár a grafika a 2000-es évek elején megjelent játékokat idézi, a játék sötét humora és komolytalansága miatt azt is el tudom képzelni, hogy a fejlesztők direkt ilyet akartak. Ez ugyanis már a negyedik része a Sir Typhil sorozat kalandjának, amik, hát valljuk be, nem épp a legnormálisabb játékoknak nevezhetők. Az irányítás a jól megszokott point and click lesz, viszont lesznek a játékban érdekes mini-játékok, amikben akár hackkerkedhetünk is egy kicsit.

A játék 2020-ban érkezik és a Steam kívánságlistátokra itt tudjátok feltenni. Plusz, a demóját is ugyanott tudjátok kipróbálni.

Bejelentették a Strangelandet

Bejelentésre került a Wormwood Studios új játéka, mely a Strangeland címet viseli. Picit betegnek tűnik, de pont ezért lesz jó. A csapat egyébként elég hosszú idő után jelentkezik új játékkal (kb. 8 év után) a Primordia után, de ha csak félig olyan jó lesz, mint az, akkor már most van miért örülni.

A történet: Egy rémálomszerű vidámparkban ébredsz és végignézed, ahogy egy aranyhajú nő, a te érdekedben, egy feneketlen kútba ugrik. Nyomokat és segítséget keresel a gúnyolódó hollóktól, egy szem nélküli írnoktól, egy élő kemencétől, egy tökéletlen sellőtől és még sok mástól, akik a parkban laknak. Mindeközben egy árnyék sikít a hullámvasút tetején és tudod, hogy amíg el nem pusztítod ezt a Sötét Dolgot, a nő újra és újra ugrani, zuhanni és meghalni fog…

A játék a valódi retró point and click kaland lesz és a képek alapján szintén az AGS motor fogja hajtani, ahogy az a Primordiánál is történt. Pontos megjelenési időpont egyelőre nincs, a mi tippünk 2021-es év, de a fejlesztők ígérik, hogy nem sokára még több infó morzsa érkezik a játékról.

Kész van a játék Steam oldala is, így ha tetszik az alapötlet, akár már ma a kívánságlistátokra tehetitek a játékot.

Megvásárolható a Metamorphosis

Megjelent a Kafka klasszikusa alapján készült Metamorphosis című kalandjáték. Az Unreal 4-es motor által hajtott játék főhőse Gregor, aki bogárrá változásának okát próbálja meg felkutatni egy szürreális világban, ahol az újonnan felfedezett képességei az utolsó és egyetlen reményei a megváltásra.

A játékot most 10%-os kedvezménnyel tudjátok megvásárolni a Steamen.

Jövőre érkezik a Crowns and Pawns: Kingdom of Deceit

A jövőre érkező Crowns and Pawns: Kingdom of Deceit első látásra a Broken Sword és a Secret Files: Tunguska babérjaira szeretne törni.

A történet: A játékban egy ifjú amerikai hölgyet, Mildát irányítjuk, aki a nagyapja halála után kap egy rejtélyes levelet, miszerint a családjuk egy hatalmas titok őrzője, ami a Litván Nagyfejedelemség soha meg nem koronázott uralkodójával kapcsolatos. A lány elhatározza, hogy felfedi a misztikumot, amihez keresztül-kasul be kell utaznia Európát.

A kézzel rajzolt hátterekkel és 3D-s szereplőkkel operáló kaland érdekessége, hogy a legendás fan projekt, a Broken Sword 2.5 grafikusa a látványtervezője, így a kinézetre nem lesz panasz. Ahogy remélhetőleg a játékmenetre sem, amiben a jó öreg pixelvadászat és puzzle elemeken lesz a hangsúly. Várjuk szeretettel a megjelenését.

Kész van a játék Steam oldala is, így ha tetszik az alapötlet, akár már ma a kívánságlistátokra tehetitek a játékot.

Szép csendben megjelent a Willy Morgan and the Curse of Bone Town

Megjelent a már hosszabb ideje készülgető Willy Morgan névre hallgató, klasszikus point and click kalandjáték, melyben a címadó pubertás kölyök, Willy Morgan bőrébe bújva próbáljuk meg kideríteni, hogy mi történt a 10 évvel ezelőtt eltűnt édesapjával. Összeesküvések, rejtélyek, kalózok várnak ránk, és persze nem hiányozhatnak a jó öreg logikai fejtörők és a több ezernyi sorból álló párbeszéd hegyek.

A játékot most 10%-os kedvezménnyel tudjátok megvásárolni a Steamen.

The Innsmouth Case

Lovecraft művei a maguk nyomott hangulatukkal nem igazán szoktak paródiáknak alapanyagul szolgálni, de most ezt is megértük. Az Innsmouth Case egy képekkel megtámogatott szöveges kalandjáték, amiben patikamérlegen kimérve keverednek a horrorisztikus és a humoros elemek.

The Innsmouth Case megjelenés

A történet: Egy kétségbeesett anya, egy eltűnt lány és egy misztikus hely. Aligha lehetne ennél nagyobb kihívás. A kis Tabitha Marsh rejtélyes eltűnésének megoldására azonban minden idők legkeményebb és legokosabb nyomozóját keresték fel... aki épp nem ér rá, ezért a munka a tiéd. Nagyítót a zsebbe és irány a távoli halászfalu Innsmouth, ahol semmi sem az, aminek látszik… Mentsd meg a lányt, oldd meg az ügyet, és élj túl Innsmouth-ban!

A Steamen már most a kívánságlistátokra tehetitek, sőt, a demóját is kipróbálhatjátok.