Yu és Kay a húszas éveik elején járó fiatalok, és nagyon szerelmesek egymásba. Friss párként szinte minden szabad idejüket együtt töltik, együtt mennek kirándulni az ismert bolygórendszerekben a lány anyjától kapott lakókocsi-szerű űrhajóval, a Nesttel, együtt képzelik el a jövőjüket, ilyesmi. Ez nem is lenne baj, ha nem egy némileg disztópikus világban élnének, ami arra épül, hogy egy kifinomult számítógépes rendszer, a Matchmaker állapítja meg, kinek kivel kötelező összekötnie az életét. Yu-t és Kay-t pedig nem egymásnak teremtette a gépisten. A fiatalok persze nem hagyják annyiban a dolgot, bepattannak a Nestbe, és elmenekülnek egy nemrégiben felfedezett lakatlan bolygó irányába, ahol aztán majd jól elbujdokolhatnak az elnyomó rendszer elől.

Haven screenshot

Mivel az űrhajójuk nem ekkora táv megtételére lett tervezve, eléggé rossz állapotba kerül a nem túlzottan rázkódásmentes földetérés során (konkrétan a lakómodulon kívül nem sok ép része marad). Így a skacoknak amellett, hogy a Source-ra elkeresztelt planéta új, egyedüli lakóiként a szakadatlan romantikázás meg a hely titkainak felfedezése lesz az új hobbija, a Nestet is minél jobb állapotba kellene összekalapálniuk, hátha megint menekülni kényszerülnének vele. Ezért már nemcsak a mindennapi túléléshez szükséges ételalapanyagok és nyersanyagok felkutatásának szentelhetik a mindennapjaikat, hanem a javításhoz kellő alkatrészek megtalálására is.

Na de mégis honnan szedjenek mindenféle futurisztikus gadgetet egy ember által sosem lakott, a hirtelen földrengések ellenére édenkerti állapotban lévő helyen? Hát, hamar kiderül, hogy a Source nem mindig volt lakatlan, így ha nem is könnyen, de időnként azért rábukkanhatnak az egykori kolónia romjai között a kellő alkatrészekre. Mint minden jó vizuális novella, a Haven története is fordulatokban bővelkedik, így gondolom, nem árulok el nagy titkot, hogy a szerelmespár nem sokáig élvezheti az új lakóhelyük adta szabadságot, és nemcsak a bolygó múltjának sötét titkaival, hanem a jelenük gonoszaival is meg kell küzdeniük.

Ez néha szó szerinti harcot jelent, de nem kell megijedni, a kevert stílus ellenére akciójátékról azért szó sincs. A játékidő egy részében Yu-val és Kay-el a Nestben lopjuk a napot; ilyenkor főzhetünk és kajálhatunk, craftolhatunk mindenféle hasznos cuccot, gyógyulhatunk, ha van gyógycsomagunk, meg nézhetjük a két fiatal szerelmének lassú bimbózását, vagy ahogy azon agyalnak, mikor jönnek értük mindenféle harci robotok, hogy visszahurcolják őket a civilizáció ölelő és jóval szabálykövetőbb karjaiba. Ha elhagyjuk a belső nézetben ábrázolt kis otthont, akkor a kamera külső nézetre váltva követi a két fiatalt, akik a cipőjükbe épített antigravitációs motornak hála nem gyalogosan vagy kocogva kénytelenek bejárni a környéket, hanem a talaj fölött szálldosva.

Amikor a demóban először lehetett lég-korcsolyázni, kábé hatalmasakat rikkantozva repkedtem össze-vissza a két fiatallal, miközben próbáltam az irányítás rejtelmeivel megküzdve arra terelgetni őket, amerre szerettem volna, hogy suhanjanak (ezzel még órák múlva is akadtak problémák; amilyen menő dolog ez a repkedés, olyannyira nem alkalmas kifinomult manőverezésekre). Kifejezetten érdekes közlekedési megoldás, ami néha roppant látványos helyzeteket szül. A lég-korcsolya persze nem a levegőből veszi ki az oxigént, hanem a helyszíneken található, kékesfehér szálldosó energiasugarakból, a flow-ból, amiket elkapva tölthetjük fel az energiát, plusz meglovagolva őket a segítségükkel eljuthatunk olyan területekre, amik nélkülük elérhetetlenek lennének.

Haven screenshot

A tájképet ezenkívül a vörös rust határozza meg, ami megfertőzte a bolygó flóráját meg faunáját, és a mi dolgunk lesz feltakarítani. Ehhez egyszerűen el kell repkedni felettük a flow-al megtöltött cipőnkkel, és már el is kotortuk a mocskot. Fontos, hogy ne ész nélkül tisztogassunk, hanem a rust koncentrátumokat vegyük célba. Ugyanis csak akkor tisztul meg az adott terület, ha azokat felszámoljuk, plusz összeszedve ezeket a kraftoláshoz és az űrhajó javításához is szükséges fontos nyersanyagokat gyűjthetünk be.

A vörös anyag nem csak a növényekre, hanem az állatvilágra is veszélyes. Az alapvetően tök cuki élőlények megvadulnak miattuk, és nekitámadnak a békésen felfedező szerelmespárunknak. Ilyenkor két lehetőségünk van: az ’X’-et lenyomva kiütjük őket egy flow lövéssel, hogy amíg csicsikálnak, gyorsan továbbálljunk (ezt a módszert csak akkor ajánlott alkalmazni, ha kevés a HP-nk, vagy nagyon kerülni akarjuk a harcot, mert ilyenkor nem fejlődnek hőseink). A másik pedig azt jelenti, hogy felvesszük a kesztyűt, és lekaratéjozzuk szerencsétleneket. A harc teljesen egyszerűen, alapvetően körökre osztva zajlik, de a két fiatalnak egyszerre kell kiadnunk, hogy mit is cselekedjenek. Ez abból fakad, hogy a Haven fejlesztői azt szeretnék, hogy lokálisan egyszerre ketten kalandozzunk vele. Amúgy így bizonyára szintekkel érdekesebb lehet a móka, mint egyedül, elvégre összehangoltan kell kiadni a parancsokat ahhoz, hogy sikeres legyen a harcbeli teljesítményünk. Ehhez kettő controllerre van szükség PC-n is, mivel sajnos ketten játszva az nem játszik, hogy az egyes játékos az irányító bal oldalát, míg a párja a jobb oldalát használja, ahogyan az egyjátékos módban történik. Pedig tuti hozzáadna a hangulathoz, hogy egymás nyakában lógva lehetne nyomkodni a játékot.

Haven screenshot

Harc közben ütés, lövés, védekezés és szép magyarosan ferdítve pacifikálás közül választhatunk, plusz később használhatunk gyógyító és egyéb tárgyakat is. Ezek közül az állatok szelídítése szorulhat némi magyarázatra. A Furival szemben a Haven nem egy erőszakos alkotás, így gyilkolni sem kell benne. A helyi, megvadult állatvilág tagjait, miután addig gyapáljuk, hogy bekómáznak, a Pacify menüre nyomva meg kell szelídítenünk, így békésen továbbállnak. Ezért értelemszerűen egy harcnak csak akkor van vége, ha minden résztvevő ellenfelet megtisztítottunk a rust hatásától, vagy a később felbukkanó robotok esetében kikapcsoltuk őket.

Kissé érdekes megoldás, hogy verekedés közben az ellenfelek HP csíkját láthatjuk, de a sajátunkét nem. Csupán a fiatalok ruhájának színeváltozása mutatja, hogy nagyjából mennyi ütést kaphatunk be a game over előtt (persze valódi meghalás nincsen, ilyenkor visszateleportálunk 1-es hápével a Nestbe). Fontos, hogy akár ketten, akár egyedül játszunk, ahogy a kaland többi része, így a harc is a szerelmespár együttműködéséről szól. Például van ellenfél, amit csak úgy lehet sebezni, hogy Yu-val a shield paranccsal védekezünk, mire a nagydarab rinocéroszrozmártehénre emlékeztető állatka pár másodpercre megszédül a támadása után, így Kay-el megüthetjük. Ellenben a játékidő nagy részében az úgynevezett DUO-támadásokra van szükség. Ezek akkor jönnek a képbe (a megfelelő szint elérése után), ha mindkét szereplővel ugyanazt a támadástípust választjuk ki és eresztjük el a megfelelő pillanatban. Érdekes megoldás, és tökéletesen tükrözi a játék hitvallását, miszerint nemcsak a szerelemben, hanem az életben is csak akkor lehet elérni valamit, ha tökéletes harmóniában együttműködünk másokkal. Az összedolgozás sikeressége kell a szereplők fejlődéséhez. Minél sikeresebbek vagyunk a közös harcban, annál közelebb kerülünk a következő szinthez. Ugyanezért fontos, hogy a sztorimesélés közben választható párbeszédekkel is minél nagyobb összhangot alakítsunk ki a fiatalok között. Lehet persze cinikusan szekálni is a másikat, csak akkor lassabban fejlődnek, ami miatt nehezebbé válik a továbbjutás.

Haven screenshot

Tehát a Havenben harcolgatni és rogue-like szerűen felfedezgetni fogunk, amit időnként megszakít a vizuális novella-szerű, némileg interaktív mesélősdi. Fontos ezért, hogy mindhárom játékmenet elég érdekes és jól kidolgozott legyen, hogy tizenvalahány órára a képernyő elé szegezze a játékos(ok)at. Szerintem a Game Bakers csapatának sikerült ezt elérnie. A helyszínek kitakarításáról és nyersanyaggyűjtésről szóló felfedezősdi sosem érződik unalmasnak és monotonnak, ami annak köszönhető, hogy hiába térünk vissza elég sűrűn a bázisunkra, nem kötelező a már megnyitott területeken újra végigmenni, így mindig újdonságokat láthatunk. Egyrészt rálelhetünk egy halomnyi rövidítésre, másrészt fix helyeken némi kajáért cserébe rendelhetünk „légitaxit” a Burble névre keresztelt, egy nagyra nőtt repülő rájára hasonlító állatka képében, aki a térkép bármelyik olyan pontján szíves-örömest ledob minket, ahol nincsen rust. A fiatalok életének menedzselése se unalmas, szépen megoszlik az életben maradásukhoz szükséges mindennapi teendők és a lelkük, meg a kapcsolatuk pátyolgatása között. Plusz mindkét szereplő eléggé szerethető ahhoz, hogy hosszútávon is érdekeljen minket a történetük (még akkor is, ha a jány először elég idegesítő a basáskodó hozzáállásával, de később kiderül, miért is olyan, meg az is, hogy a felszín alatt azért sokkal kedvesebb a személyisége).

A történetük is elég fordulatban bővelkedik ahhoz, hogy lehessen izgulni. Arról nem is beszélve, hogy az íróknak sikerült tökéletesen bemutatni egy párkapcsolatot annak szépségeivel és buktatóival együtt. A harcrendszer szintén elég összetett ahhoz, hogy ne váljon unalmassá vagy idegesítővé; ha valakit mégis zavar, akkor lehetőség van gyorsított automata verekedéssel túllenni rajtuk. A játékmenet egyetlen hibája szerintem, hogy hirtelen nehezedik. Az első 6-7 órában igazi chill élmény berepkedni a helyszíneket, és néha leverni néhány szörnyikét. Ellenben miután megjelennek a robotizált ellenfelek, szintekkel nehezebb dolgunk lesz, méghozzá olyannyira, hogy a vége felé egyre jobban kaptam azon magam, hogy elmenekülök a konfliktusok elől (ami ugye meg a fejlődés hiánya miatt nem egészséges). Emiatt pedig össze is vontam a szemöldököm, és kénytelen voltam levonni vagy egy pontot az értékelőből. Ha valami idegnyugtató élményt nyújt órákon át, akkor kis túlzással ne menjen már át Souls-szerűbe a végére. Irgum-burgum!

Technikailag és grafikailag a Haven rendben van. A látványvilág némileg stilizált, a szereplőkön cel shader-szerű effekttel (engem a Gravity Rush második részében látottakra emlékeztetett). A tájak sem csattannak ki a részletektől, a szép, pasztellszínekkel telepakolt grafikára mégis kellemes ránézni, sőt, amikor felszállunk a magasba egy flow-szálon, miközben alattunk egy völgy meg egy csillogó víztükör, felettünk a lemenő nap sugaraitól megfestett égbolt terül el, akkor azért elismerően lehet csettintgetnünk. Szerencsére a gépigényre sem lehet panasz, egy ezredmásodpercre se mozdul el a számláló mindent maximumra rakva a 60 FPS-ről úgy, hogy a négy éves gépem erőforrásainak körülbelül a 40%-át használta a játék.

Az audioszekció kifejezetten igényes. Yu és Kay hangjai tökéletes munkát vittek véghez, rendesen élővé és hihetővé varázsolják a fiatalokat és a kapcsolatukat (kis érdekesség, hogy a két szinkronszínész nem külön, hanem együtt dolgozva vette fel a szövegeket, ezért is hatnak teljesen valósnak és természetesnek néha a reakcióik). A zenék is egészen kellemesek, csak kissé szeretni kell az elektronikus muzsikát, mert az szól a történektől függően andalítóan vagy vérpezsdítően felpörgetően.

Haven screenshot

Már csak az a kérdés maradt, mielőtt nekiállnánk a fogyókúrának az ünnepi menüre felkészülve, hogy vajon érdemes-e a Havenre rászánni azt a tucatnyi órát, amit szeretne Kay és Yu kalandja magának követelni. Szerintem simán. A kétjátékos lokális multi igazán jó élmény lehet, ha rá tudunk venni valakit, hogy repkedjen a társaságunkban Source vadregényes tájain. Ha magányosan kéne nekilátnunk a bolygó megtisztításának, az a jól megírt történetnek és az élvezetes játékmenetnek hála igazán maradandó élmény lehet.