A fejlesztők eddig is tudták, hogy nincsenek meg az eredeti játék forrásfájlai, ezért a semmiből kell visszafejteniük az egész programot. Ellenben azt nem sejtették, hogy ennyire fognak csuklani közben. Ugyanis kiderült, hogy a játékban lévő összes animációs fázis valójában nem animáció. Hanem karaktermodell. Ergó, ha például egy szereplő leül egy bárszékre, akkor a mozdulatának minden egyes részéhez külön modell töltődik be, amiből a játék halomnyi CD-jén több ezer található szereplőként. A Nightdive-nak ezért első körben össze kell szednie ezeket a modelleket és újratervezni belőlük az egész rendszert.

Amiben nagy segítségükre lenne, ha léteznének a forrásfájlok. De nem léteznek. Bár ez sem teljesen igaz. Az EA tavaly talált a Command and Conquer Remasterhez használható anyagok mellett a Blade Runnerhez valóakat is a már nem létező Westwood archívumában. Ezekért a Nightdive még fizetni is hajlandó lett volna, de a cégóriás még a fülebotját sem mozdította a megkeresésükre.

A témához kapcsolódik, hogy tavaly év végén felkerült az eredeti játék GoG-ra, aminek tuti mindenki örült, aztán el is felejtette gyorsan, ha már úgy is jön a felújítás. Amiről most kiderült, hogy senki sem tudja, hogy mikor jön. A GoG-osról meg kiderült közben, hogy már az is egy remaster szerűség. Ugyanis a ScummVM szorgos önkéntesei 7(!) év alatt visszafejtették a játékot és minden olyan problémát megoldottak, amitől a Nightdive programozói a hajukat tépkedik éppen. Kiderült többek között, hogy a programban nem csak az animációk, hanem minden más elég érdekesen van megoldva. Olyan finomságok vannak például, hogy szinte az egész játék videófájlokból áll ott, is ahol nem gondolnánk: pl. maga a felhasználói felület is egy nem mozgó videó ahelyett, hogy egy szimpla kép lenne. A ScumVM-nél az ilyen dolgok miatt a nulláról építették újra a teljes játékot olyan szinten, hogy pixelre pontosan megegyezzen az eredetivel (még a híresebb bugokat is visszarakták). Érdekesség, hogy amíg ki nem nyerték a munkához szükséges fájlokat, soha senki nem tudta, valójában hány befejezése létezik a kalandnak, csupán pletykák keringtek róluk netszerte.

Blade Runner Enhanced Edition

A sztorinak persze nincs vége. A Nightdive a ScummVM vezetőivel is leült tárgyalni, hogy megszerezzék a munkájuk gyümölcsét, de abból sem lett végül semmi. Ugyanis a „kalandjáték emulátor” nyílt forráskodú program, és a GNU-ja (Szabad Dokumentációs License) kimondja, hogy minden olyan játéknak, amit az ő technikájával tesznek játszatóvá szintén nyílt forráskódúnak kell lennie. Ez meg egy kereskedelmi forgalomba kerülő produktumnál nem nagyon valósítható meg. Pláne, ha ki akarják adni konzolokra is. Emiatt pedig a Nightdive kénytelen a saját kútfőből megoldani a dolgot, aminek Peter Kohaut, a ScummVM-es projekt egyik vezetője szerint nem a közeljövőben lesz meg a gyümölcse, abból kiindulva, hogy az ő professzionális csapatuknak ez évekbe telt.

A Blade Runner: Enhanced Edition megjelenik tehát, amikor megjelenik, de addig is mindenki elmerülhet a GoG-os kiadásban.