Trishtan

Wateverland

A Steam őszi demó fesztiváljában annyi rengeteg érdekesebbnél-érdekesebb kipróbálható játék ömlött ránk, hogy eléggé a bőség zavarával küszködtem, amikor ki kellett belőlük kettőt választanom, de azt hiszem jól sikerült :). A Whateverland már az intrónál megfogott, ugyanis úgy nézett ki, mintha egy rajzfilmesített Sly Coopert látnék. Vincent, a mestertolvaj egy hatalmas ékkövet próbál ellopni egy vén boszorkánytól, Beatrice-től. A probléma abból adódik, hogy a nő tényleg egy nagyhatalmú ősi boszorkány, aki büntetésből egy nagyon fura világba teleportálja a tolvajt. Vincent irányítását átvéve már nekünk kell a Whateverland rettenetesen fura lakóit túlélve kijutni onnan valahogy, miközben fetrengünk a nevetéstől, ugyanis a játék vicces. Nem is kicsit. Valahol az Inner Worlds aranyos és a Neverhood debilebb szintje között foglal helyet.

Whateverland screenshot

A játékmenet hagyományos point and click; beszélgetünk a helyiekkel, és az eszünket használva próbálunk továbbjutni valahogy. Ami mégis kiemeli a társai közül, hogy mivel egy tolvajt alakítunk, így nem kötelező (sőt) jóságos módon tennünk a dolgunkat, hanem lophatunk, csalhatunk, hazudhatunk. Csak vérmérsékletünktől függ, melyik utat választjuk. Mindehhez hozzáadódik a minőségi, kézzel rajzolt grafika és jazz-szerű háttérzene is. Rettenetesen élveztem a demó fél óráját, le is foglalom a majdani véglegest tesztre :).

Undying

A második áldozatom egy igen érdekes hibrid, ugyanis alapvetően egy felfedezős, túlélős, craftolós játékról van szó, aminek a középpontjában a történetmesélés áll. 1992-ben járunk valahol Amerikában, amikor váratlanul kitör a zombie-apokalipszis. A Kínából ideházasodott fiatal nőt, Anlingot megharapja az egyik szörnyeteg, miközben a 10 éves kisfiát védi tőle. Az asszony jól tudja, hogy napjai vannak csak hátra, míg ő maga is nyáladzó, emberi agyra áhítozó lénnyé válik, de van annyi lélekjelenléte, hogy nem lesz öngyilkos, hanem úgy dönt, hogy a férje távollétében megpróbálja a hátralévő kis időben megtanítania a kisfiát a túlélés fortélyaira.

A felülnézetben prezentált játékban Anlingot irányítjuk, akit mindenhova követ a fia, Cody. Amellett, hogy a kis háztartást nyersanyagokkal, meg ételekkel és italokkal kell ellátnunk a belvárost felfedezve, nagyon fontos, hogy ne csak magunk ismerjük meg fel a játék mechanikáit, hanem átadjuk a megszerzett tudást a fiúnak is. Arról nem is beszélve, hogy nem csak a saját, hanem az ő épségére is mindig ügyelnünk kell. Mindehhez hozzáadódik a szívszorító történetmesélés, amiről tudjuk, hogy lehetetlen, hogy vidáman végződjön. Így mindenkinek csak ajánlom a jó 4 órás demót, aki szeret izgulni és néha könnyezni is az általa terelgetett szereplők sorsán.

Norbi

Paradise Lost

A Paradise Lost elég rövid, de annál szebb demóval jelentkezett. A kevés interaktivitást az enviro storytellinggel próbálják ellensúlyozni a készítők. A setting a náci Németország, a főhős egy kisfiú(?), ennek következményeként a demóban látható helyszínek egy bázis(?) működéséről árulnak el fontos dolgokat. A bejárhatóságot elágazások övezik, szóval akár többször is neki lehet futni a kipróbálható verziónak, hátha kihagytunk egy fontos dokumentumot, tárgyat.

Ebből a szempontból érdekes ahogy szép lassan összerakjuk magunkban a helyszín életrajzát, viszont az interaktivitás hiánya és néhány fapados megoldás csorbít az összképen. A tárgyak felvehetőek, de semmit nem tudunk meg róluk, a főhős tárgyfelvevő animácója meg úgy néz ki mintha egy csicskalángost készülne leosztani. Egyetértek Rowlival abban is, hogy túlságosan komótos és ingerszegény az irányítás, erre még ráfér a javítás. A szabad mozgástér és a környezet kiismerésével folytatott játékmenetet mindenképp meg kell tölteni legalább néhány érdekes feladvánnyal, hogy értelme legyen a játékos jelenlétének. Ezt most nem annyira éreztem, bízzunk benne, hogy a teljes játékban odafigyelnek erre is.

Road to Nowhere

Manapság egyre többször téma a közösségi hálónak köszönhető lejáratás és a cyber-bullying. A játék főhőse valami ilyesminek esik áldozatául (az elkövetője ráadásul a volt barátnője), ezért ahogy a cím is utal rá, bepattan a kocsijába és elindul a semmibe. Az FMV jeleneteket egy raklap szűrőn tolták át, így a vizuális megjelenítés elég egyedi lett. Az mondjuk furcsa, hogy az élőszereplős felvételeken csak mutogatnak az emberek, a szájmozgást a szinkron helyettesíti. Viszonylag sok párbeszédre kell számítani a kb. 20 perces demóban, és főleg ezekből derül ki a főhős kapcsolata különböző emberekkel. Illetve arra vonatkozóan is, hogy a helyzetet amibe keverték, hogy fogja tudni megoldani, ami rávilágít arra is, hogy ha egy sok követős táborral rendelkező internetes "sztár" uszítást végez valaki ellen, felbecsülhetetlen károkat tud okozni az elszenvedőjének. Az átvezetőket néhány point & click játékmenet szakítja meg, valamint a válaszadásoktól függ, hogy merre halad a történet.

A hangulat nem csak a sötét tónusú körítésnek, hanem a főhős melankólikus gondolatainak és a téma súlyosságának köszönhetően is elég depresszív. Bár ez utóbbit egy fontos témának gondolom (főleg a mai világban), abban bízom, hogy sikerül egy átható üzenetet kihozni a sztoriból, mert ez lehet a legerősebb pontja a Road to Nowherenek. Megjelenés jövőre.

Rowli

Of Bird and Cage

Na ezzel beletenyereltem a lecsóba, mert mind közül talán a legrosszabb játék demót választottam ki kipróbálásra. A fejlesztők szerint a játék alapkoncepciója abból áll, hogy egy két órás metál koncertet hallgatva aszerint alakítjuk a zeneszámok sorrendjét, vagy stílusát, amilyen döntéseket hozunk a játékban. Ez így szépen hangzik, és igazából a játék ezen részét sikerült is átadnia a demónak, működik az ötlet, valamint számomra a zene is teljesen korrekt volt. Ami viszont teljesen rossz, az a döntések és a cselekmények logikátlansága. A demó nagyon rosszul van megtervezve, és most szándékosan írtam demót, mert remélem, hogy ebből a részletből semmi sem lesz a végleges játékban, vagy ha lesz is, akkor alaposan átdolgozva és újragondolva.

A karakter modellek, az animációk és a szinkron szintén inkább a viccesebb kategóriát súrolják, úgy hogy én ettől a játéktól őszintén szólva, egy jó 2 órás metál koncerten kívül semmi pozitívat nem várok. 

Paradise Lost

Ez már azért pár fokkal jobb minőségű demó volt. A grafikára nem igazán lesz panasz, egész szépen mutat benne minden, azonban remélem, hogy az animációkon még csiszolni fognak. Leginkább a főszereplőnek a „tárgyfelvevős” mozdulatain, mert azzal őszintén nem is értem, hogy mit akarnak a fejlesztők. Sétaszimulátor lévén sok meglepőt nem vártam a demótól, az azonban picit furcsa volt, hogy van a demóban jó pár megvizsgálható tárgy, de… minek? A főszereplő nem mond róluk semmit, nincs hozzájuk leírás, igazából néha azt sem tudtam, hogy mi az amit felvett a karakter, csak tartotta a kezében.

Paradise Lost screenshot

A tárgyak mellett még van egy pár elolvasható dokumentum, ami egyelőre nem sok mindent árul el a történetről. Mindenesetre erről a játékról még el tudom képzelni, hogy a megjelenésig jobban helyre lesz pofozva, és hogy a tárgyak leírása direkt volt mellőzve a demóból. És ha a főszereplő futása még gyorsabbra lesz állítva, lehet, hogy egy egész kellemes játékot kapunk majd kézhez.

 

A Steamen holnap zárul az őszi játékfesztivál. Utána már nem lesznek letölthetők a fentebb említett játékok demói.