Agatha Christie: Evil Under The Sun - Nyaraló Gyilkosok (Végigjátszás)

A tavaly nyár elején magyarul is boltokba került Evil Under Sun/Nyaraló Gyilkosok kaland hangulatával és fondorlatos cselekményével tiszteletben tartotta a krimiirodalom királynőjének, Agatha Christie-nek az eredeti művét, és anélkül ültette át a digitális világba, hogy meggyalázta volna annak mondanivalóját és zsenialitását (ez azért nem teljesen mondható el a kissé hiányosra sikeredett és félre fordításoktól hemzsegő hivatalos honosításra...). Poirot legújabb kalandjai igen csak bővelkednek az agytekervényeket megmozgató  (és nem kicsi szürke cellákat dolgoztató...) feladványokban, így örömmel mutatjuk be nektek a játék teljes megoldását Sonyx tollából!

Tartalom

Többféleképpen is elkezdtem eme végigjátszás megírását, de mindannyiszor visszatöröltem, mert nem voltam elégedett a végeredménnyel. Írtam már végigjátszást, igaz, nem ennek az oldalnak, és nem is igazán kalandjátékét, így ezen a terülten nem rendelkezem megfelelő rutinnal. Kicsit „kopasznak” éreztem, mikor „in medias res” az első mondatom az volt, hogy: Mikor megkapjuk az irányítást. Teljesen az alapoktól sem kezdhettem, hiszen Trishtan a cikkében –ami az oldalon megtalálható- részletes tesztet írt. Ezért, mint oly sok esetben az arany középút tűnt a legideálisabb választásnak, az én ismertetőmben a Trishtan írásában kisebb hangsúllyal szereplő, de ugyanakkor a végigjátszás szempontjából releváns elemeket veszem górcső alá. Mindamellett tisztában vagyok azzal is, hogy a Bevezetőt a kutya se fogja olvasni, mivel, aki rákeres erre a cikkre, az inkább arra lesz kíváncsi, hogy hogyan kell azt a fránya levelet kirakni, vagy hol találja még egy követ a madárleshez. Én mégis fontosnak tartom ezek taglalását, mivel a kezdeti elakadások zöme abból adódik, hogy a játékos nincs tisztában a játék alapvető sajátosságaival, így ezen sorok elsősorban a játékkal vagy a stílussal éppen most ismerkedőknek nyújtanak segítséget., de a tapasztalt kalandoroknak is szolgálhat egy-két új információval.

Minden kalandjáték egyik sarkalatos pontja a párbeszédek. Egyes játékok egy külön menüpontban el is mentik a dialógusok, itt viszont ez nincs így, pedig néha nem lenne rossz. Itt egy másik módszert használnak a beszélgetések dokumentálására, de erről majd később. Ha beszédbe elegyedünk egy szereplővel, akkor megjelenik egy „panel”, ahol a lehetséges kérdéseket látjuk. Egyszerűen meg kell kérdezni mindent szépen sorban. Nem feltétlen kell szorosan ragaszkodni a sorrendhez, a lényeg, hogy addig beszélgessünk vele, amíg meg nem kér minket, hogy hagyjuk békén. Fontos, hogy mindig, és minden karakterrel próbáljunk beszélgetést kezdeményezni, amikor csak összeakadunk velük, mert előfordul, hogy csakis azért nem tudunk előrébb lépni a történetben, mert valaki esetleg nem osztott meg velünk minden információt, továbbá, egyes tárgyakat csak akkor tudunk felvenni, ha már tudjuk is, hogy miért vesszük fel.

A Sherlock Holmes-játékoknak vált a védjegyévé, hogy a menet közben „levizsgáztatja” a játékost, hogy tényleg tisztában van-e a történettel, vagy csak őrült kattintgatással halad előre. Ott, azokban a játékokban mindenképpen kell gondolkodni, és kombinálni, különben lehetetlenség végigvinni (persze ki lehet puskázni egy végigjátszásból). Itt is valami hasonlót próbáltak megvalósítani, több-kevesebb sikerrel. A játék néhány pontján –erre mindig felhívják a figyelmünket előre-, csak egy kérdést választhatunk ki, és tehetünk fel. Ilyenkor mindig a leglogikusabbat kell választani. Ha rontunk, akkor leszidnak minket, de semmi több, a játék végkimenetelére nincs befolyással. Aztán az is előfordulhat, hogyha nem a megfelelő kérdést tettük fel, akkor megint megjelenik a beszélgetés panel, újra feltehetünk egy kérdést. Ez egészen addig megy, amíg el nem jutunk a megfelelőhöz. Így csak az illúzió, hogy mi alakítjuk a történéseket.

Bizonyos tekintetben a játék nem lineáris. Megvan, hogy miket kell megtennünk, de az mindegy, hogy milyen sorrendben tesszük. Csak akkor tudunk a következő fejezetbe lépni, ha mindent elvégeztünk.

Rejtvények és feladványok tekintetében a játék inkább a tárgykeresgetős/kombinálós/használós vonalat erősíti. Rengeteg tárgyat vehetünk fel, de ezek közül nem mindegyiket használjuk majd, ezért nem kell azon meglepődni, ha a végén a nyakunkon marad egy csomó. A „nyisd ki a dobozt” típusú rejtvényből csak egy van, az is a vége felé, valamint egy klasszikus levélkirakás. Ez utóbbi a játék legizmosabb feladványa, ugyanis a magyar verzióban egy a levél olaszul jelenik meg, csak miután összeraktuk, akkor lesz magyar. Itt keményen el lehet akadni, lévén, hogy az olasz nem egy világnyelv, szóval nem mindenki beszéli, én magam sem (na jó, egy szót tudok olaszul: birra, ami sört jelentJ).Éppen ezért majd le fogok írni néhány apró kis trükköt, ami segít a levél összerakásában, és ezáltal jelentősen csökkenthetjük az ideg által kihullott hajszálak számát.

Hát dióhéjban ennyi, és most már tényleg kezdődjön a kaland!

Kezdésnél egy elsötétített szobában ülünk, velünk szemben a detektívek gyöngye, aki egy játékra invitál bennünk, nevezetesen, hogy az ő bőrébe bújva derítsünk ki egy gyilkosságot, ami nemrégiben történt egy Seadrift nevű szigeten. Előtte azonban még elmesél három rövid történetet, amik valamilyen úton-módon kapcsolatban állnak az általunk felderíteni kívánt bűntettel, illetve bűntettekkel. Az elsőben egy szellemet látunk, amint éppen a frászt hozza egy részegre, a másodikban egy gyilkosságot, a harmadikban egy vudu szertartást, és annak eredményét kísérhetjük figyelemmel. Beszél még Poirot a Gyanú Ujjáról, ami segítséget nyújthat nekünk, ha elakadunk az ügy felgöngyölítésében. A Mester időről-időre különböző támpontokat ad, melyeket, ha helyesen értelmezünk, akkor megfejthetjük eme csodabigyó működési elvét. Az első nyomot mindjárt meg is kapjuk: ÁRAM

Na most jön az a mondat, hogy: Amikor megkapjuk az irányítást... Szóval, nézzünk alaposan körbe a szobában, és vegyük magunkhoz az asztalról a noteszt, a sarokból a táskát, a kis asztalról a stoppert, és a képet a falról. Ezek mindegyikét elérhetjük, ha a képernyő tetejéhez visszük a kurzort. Érdemes megvizsgálni közelebbről a noteszt. Ha rákattintunk, akkor több „menüpontot” is látunk benne. Az első a „Poirot úr utasításai”. Itt mindig megtudhatjuk, hogy mi a következő feladat. Ha egy feladatot sikeresen végrehajtottunk, akkor automatikusan kihúzza a feladatok sorából a játék. A második pont a „Gyanúsítottak”. Itt a szereplőkről jegyezhetünk fel néhány alapvető adatot (név, hobbi indíték, stb.). Néhány játékban automatikusan elmentésre kerülnek a párbeszédek, amiket azután bármikor átlapozhatunk, itt ez helyettesíti, az összes lényeges infót megtaláljuk zanzásítva. A „Dokumentumok” alatt a játék során felvehető iratokat tároljuk, a „Stopperes időmérés” menüpont alá –bármilyen hihetetlen- a stopperrel mért adatok kerülnek feljegyzésre.

Ha kellőképpen felkészültünk lelkileg, akkor kattintsunk fent Poirot fényképére, és máris egy szállodai szobában találjuk magunk a Seadrift szigeten.

1. Fejezet

Menjünk ki a szobából (ne az erkélyre), és beszéljünk a szobalánnyal. A leányzót Gladys-nek hívják, és beszél nekünk egy szellemről, aki a szigeten kísért, valamit az udvarlójáról, Will Jenks-ről. A beszélgetés végeztével menjünk le a lépcsőn. Észreveszünk egy hölgyet a recepciós pult mögött, szólítsuk is meg. Kiderül, hogy a neve Castle asszony, és hogy ő ennek az egész kócerájnak a vezetője. Miután faképnél hagy minket, vegyük fel a recepciós pultról a prospektust. Ez a tárgy most bekerült az eszközök közé, tehát a képernyő tetején kattintsunk a táskára, és nézzünk bele. A prospektus villog benne, ez a legújabb tárgyunk. Kattintsunk rá kétszer, így közelebbről is megnézhetjük. Megjelenik egy nagyító is, kattintsunk rá. Poirot kinyitja a füzetet, és mi néhány információval gazdagodunk a szigettel kapcsolatban. Castle asszony az előbb beszélt arról, hogyha többet akarunk megtudni a vendégekről, akkor nézzük meg a nyilvántartást. Nem messze a recepciótól egy kis asztalkát látunk, kattintsunk rá, és már meg is találtuk a nyilvántartást, Mindjárt be is kerül a noteszba. Fent most kattintsunk a notesz ikonjára, azon belül pedig a Gyanúsítottak pontra. Itt meg tudunk nézni pár alapinformációt a vendégekről, később ez bővülni fog. Ha ez megvan, akkor menjünk vissza recepcióhoz, és térjünk be a mögötte lévő ajtón. Megint beszélgessünk Castle asszonnyal, aki elmondja, hogy eltűnt a huzalos hangrögzítője. Ha minden kérdésünkre választ kaptunk, akkor hagyjuk el az irodát. A recepciótól nem messze látunk egy ajtót, lépjünk be rajta. Az étteremben vagyunk. Az egyik oszlopnál egy magányos nő ácsorog, beszélgessünk vele. Megtudjuk, hogy ő Rosamund Darnley, a divatszakmában utazik, és hogy ellopták az írógépét. Ha elfogytak a kérdések, akkor menjünk ki, és haladjunk abba az irányba, ahol a nyilvántartást találtuk, majd ott menjünk tovább. A főbejárat előterébe érkezünk, ahol egy fotelban látunk egy újságot. Menjünk oda, és vegyük fel, ez lesz az Autókedvelők magazinja. Megint katt felül a táskára, és nézzük meg közelebbről. Egy szerelési ábrát látunk benne. Erre még majd sokkal később lesz szükségünk (azért jobb most felvenni, mert egyrészt szem előtt van, másrészt, ha nincs nálunk, amikor kellene, akkor nagyon el lehet akadni a játékban). Innen most két ajtót látunk, egy nagy kétszárnyasat (ez a főbejárat), és egy kisebbet. Nézzük meg, hogy mi van a kisebb mögött. A bárba érünk, ahol is beszéljünk Henry-vel, a csapossal. Lényegében semmi hasznosat nem közöl. A rövid dialógus után menjünk ki arra, amerről jöttünk, majd távozzunk az épületből a főbejáraton keresztül. Ahogy kilépünk, egyből megszólal Poirot, hogy le tudjuk mérni, hogy mennyi ideig tart innen eljutni a gyilkosság helyszínére. Viszonylag sok ilyen mérés lesz, és mindig, mikor ezt Poirot mondja, akkor fent kattintsunk a stopperre, így egyből leméri az időt, ami be is kerül a noteszbe. Elméletileg nem kellene egyből időt mérni, mikor mondja, de így legalább tuti, hogy nem marad el. A főbejárattól három út vezet, elsőre menjünk a legtávolabbi úton, ami a szálloda mögé vezet. Itt egy helyen le tudunk menni a partra, tegyük is ezt. A kavicsos parton találkozunk egy új szereplővel, Emily Brewsterrel, aki –mint elmondja –balett oktató. Térjünk vissza a hotel főbejáratához, és most válasszuk a kövesutat. Egy kiskocsmához érünk, ami előtt egy ember álldogál, megtudjuk tőle, hogy North-nak hívják, és barátságtalanul tovább is áll. Kövessük. Mikor a „kikötőhöz” érünk, akkor Poirot közli, hogy nem hajlandó tovább menni, mert sajnálja a cipőjét. Most nincs is más teendőnk, mint visszamenni a főbejárathoz, mivel a kocsma zárva van, és egyelőre zárva is marad. Most válasszuk a harmadik utat, és mindjárt össze is akadunk egy nővel, aki egy nyugágyon üldögélve rajzol. Megtudjuk tőle, hogy Mrs. Redfern-nek hívják, és hogy a férjével van itt, aki inkább a szintén a hotelban megszálló Arlena Stuart körül legyeskedik inkább. Itt látjuk először a piros vitorlás hajót, aminek a történet szempontjából még jelentősége lesz. Most azonban inkább haladjunk, és a közelben le is tudunk menni egy falépcsőn a strandra. Lent újabb időmérés jön, tehát kattintsunk fent a stopperre. Mikor kész, akkor először menjünk a rövidnadrágos fickóhoz. A neve George Strumm, strandfelügyelő, és gyakorló alkoholista. Kifejti, hogy a kedvenc itala a Planter Puncs (ezt mindenképpen jegyezzük meg, fontos!!), és hogy ő is látta a szellemet a szigeten. Ezután szenteljük figyelmünket az öltönyös öregúrra, mint megtudjuk, a neve Barry őrnagy, aki szereti a kutyákat (ez is fontos infó!!). Ha őt is kikérdeztük, akkor menjünk fel a lépcsőn, és folytassuk utunkat. Szintén egy időmérés jön, tehát katt a stopperre. Látunk két ember beszélgetni, hallgassuk ki őket, majd utána menjünk oda hozzájuk. Ők a Gardener házaspár. Dolgunk végeztével haladjunk tovább az ösvényen. Elérünk egy létrához, de Poirot nem hajlandó lemenni, ezért menjünk tovább egyenesen. Egy hármas útelágazáshoz érünk, először válasszuk a jobb oldali utat. Visszajutunk a szállodához, de ugyanakkor látjuk, hogy teniszpálya van az épület mellett, menjünk oda. Itt megismerkedhetünk Kenneth Marshall-lal, aki aggodalmát fejezi, mert a felesége, Arlena (körülötte lebzsel mindig a Redfern-legény, a mocsokJ) több fenyegető levelet is kapott, amit át is nyújt nekünk. A noteszban megtaláljuk. Miután lelép a hapsi, menjünk vissza a hármas útelágazáshoz, és válasszuk a középső utat. Egy domb tetejére érünk, ez a sziget legmagasabb pontja. Mivel itt most nem tehetünk semmit, menjünk le, és az elágazásnál a bal oldali úton haladjunk tovább. Rövidesen megpillantunk egy templomot, illetve annak a romjait, derítsük is fel. Egyből időméréssel kezdünk. Bent egy emberrel találkozunk, név szerint Stephen Lane-nel, aki egy kiszuperált pap. Mellesleg itt hangzik el –megfelelő zenei aláfestéssel –a történet eredeti címe. Beszélgetés közben egy marék véres tollat ad át nekünk. A pap távozása után vizsgáljuk meg a helyet. Középen lévő „építmény” olyan, mintha egy áldozati hely lenne, Poirot nem is nyúl hozzá. Akad azonban más érdekesség is itt, például a nagy kőtábla, amit nem tudunk puszta kézzel elmozdítani. Mielőtt távoznánk, vegyük szemügyre a növényekkel benőtt falat, ugyanis mögötte egy ajtó rejtőzik, ami zárva van. (Én ennél a résznél akadtam el napokra, nem találtam meg ezt az ajtót. Mellékesen megjegyzem, hogy csak a vége felé szerezzük meg hozzá a kulcsot, szóval sokáig nem tűnik fel, hogy valami felett átsiklottunk). Menjünk ki, és a romok mellett úton folytassuk a kalandot. Itt szintén találkozunk egy falépcsővel, menjünk le. Időmérés jön, szóval katt a stopperre. Beszéljünk a kislánnyal, aki a növények közt matat. Kiderül, hogy ő Linda Marshall, Kenneth Marshall kislánya. Elmeséli, hogy egy madárlest szeretne építeni, és Poirot –némi unszolás után –fel is ajánlja a segítségét. A beszélgetés alatt szó esik egy bizonyos Porter kisasszonyról, és Poirot közli velünk, hogy vannak feljegyzések róla a szobájában. Miután Linda otthagyott minket, kattintsunk fent a noteszra, és nézzük meg a „Poirot úr utasításai” pontot. Ez az első alkalom, hogy feladatot kapunk. Jelen pillanatban itt kettő szerepel: el kell olvasni a cikket Porter kisasszonyról, és építeni kell egy madárlest Lindának. Most pedig kattintsunk fent Poirot fényképére, visszajutottunk a szobájába. Balról, a szekrény irattartó dobozából vegyünk magunkhoz a Corrigen cikket, a Parson cikket, a kábítószer csempészésről szóló cikket, és a Hajóroncs sziget történetét. Természetesen mindegyiket olvassuk is el. Most megint kattintsunk fent a noteszra, azon belül az utasításokra, és látjuk, hogy egy feladat már ki is van pipálva. Most kattintsunk fent Hastings képére, és már vissza is kerültünk a szigetre. A következő feladat a madárles építése lesz. Másszunk vissza a lépcsőn, és haladjunk egészen vissza a létráig, amin Poirot nem volt hajlandó lemászni, egyébként ide megy mindig, mikor „stopperol”. Szóval, a létra mellőle vegyük fel a két fakarót. Haladjunk visszafelé, és menjünk le a strandra. Beszélgetni nem tudunk itt most senkivel, e menjünk lejjebb, egészen a vízpartra. Itt kattintsunk a távolban lévő két emberre, és egy bejátszás jön, egy bimbózó szerelem szemtanúi lehetünk. Mielőtt elhagynánk a strandot, ne felejtsük ott a hosszú madzagot, amit balról a földön találunk, közvetlen a víz mellett. Ha megvan, akkor hagyjuk el a strandot, és menjünk hotel háta mögé, arra, amerre le tudunk menni a kavicsos partra. Út közben a fűben egy követ találunk, könnyű észrevenni, mert a zöld fűben van. Ezután haladjunk tovább, és menjünk le a kavicsos partra, ugyanis itt egy újabb követ tudunk magunkhoz venni. Ha ezek megvannak, akkor menjünk vissza oda, ahol Lindával találkoztunk, és pakoljuk le a kis kupacra a két követ, a két karót, és a kötelet. Ha kész, akkor elkészül a madárles, mi pedig visszakerülünk Londonba, az elsötétített szobába. Poirot összegzi nekünk az eddigi eseményeket, valamit megadja a második nyomot, ami a Gyanú ujja titkának a megfejtéséhez kell: LÁMPA.

Kattintsunk fent Poirot fényképére, és visszakerülünk a szigetre.

2. Fejezet

Miután megnyugtatott minket a szobalány, hogy a törülközőink rendben vannak, menjünk a szobából. Közvetlenül a szobánk előtt parkol a takarító kocsi, vizsgáljuk is át. Vegyük fel róla az ollót, a súrolókefét, és a tisztítószert. Ha végeztünk, akkor menjünk le a földszintre, és látogassuk meg a recepciós pult mögötti irodát. Castle asszony nincs itt, szóval most már körül tudunk nézni. Először is menjünk az íróasztalhoz, és a rajta lévő képet mozdítsuk el oldalra, vegyük fel alóla a kulcsot. Most kattintsunk a fiókra, mire az kinyílik, és mi felvehetjük a hotel alaprajzát. Most a naptár átvizsgálása jön az asztal közepén, itt semmi különöset nem tudunk csinálni. Utolsó momentumként vizsgáljuk meg a mellszobrot, pontosabban az alján lévő zöld filcet, majd fordítsuk fel a szobrocskát. Az alján van egy foglalat, használjuk a frissen szerzett kulcsunkat, és így egy újabb kulccsal leszünk gazdagabbak. A szoba egyik sarkában találunk egy páncélszekrényt, illesszük bele az a kulcsunkat, és már ki is nyitottuk. Találunk benne néhány dolgot, de Poirot javaslatára mindent otthagyunk, hogy a kódkönyvjegyzéket másoljuk ki, amit el is raktározunk a dokumentumok között. Hagyjuk el az irodát, majd menjünk vissza az emeletre. Eddig még nem volt róla szó, de az emeleten, közvetlenül a lépcső mellett van két ajtó, ezeken keresztül a két erkélyre tudunk kimenni, ez jól fog jönni, de most haladjunk tovább. Nem tudom, hogy eddig feltűnt-e, de a folyosón el lehet menni a másik irányba is, egy lépcsőhöz, ami felfelé vezet, a kilátóba. Most oda menjünk. Itt találjuk Castle asszony. A beszélgetés alatt ad nekünk egy távcsövet, valamint megkér minket, hogy vigyünk vissza egy könyvet a könyvtárba. Menjünk most ki a főbejáraton, és induljunk el hátra, a kavicsos part felé. Közben találkozunk Barry őrnaggyal. Ha elment, akkor látogassunk le a kavicsos partra, itt találjuk Arlenát, aki aggódva közli velünk, hogy még egy fenyegető levelet kapott, amit át is nyújt nekünk (dokumentumok!). Menjünk vissza a főbejárat elé, és most menjünk le a másik úton (ne az aszfaltoson!). A strand után Mrs. Gardenerbe botlunk. Velünk beszélgetve kap észbe, hogy elfelejtette a házassági évfordulójukat. Poirot persze egyből felajánlja segítségét, tehát keres egy ajándékot Mr. Gardenernek. Mrs. Gardener megígéri, hogy cserébe Poirot megkapja a sálat, amit éppen most köt. Az ösvényen tovább haladva fültanúi lehetünk a Redfern házaspár vitájának. Ha az asszony elmegy, akkor ismerkedjünk meg a férjjel. Miután végeztünk, menjünk a strandra. Látjuk, hogy George most már nincs itt, ezért kifoszthatjuk a faházikót (üveg csónaklakk, deszka, evező). Ha megvan, akkor menjünk közvetlen a víz mellé, és kukkantsuk meg távcsővel a deszkát, ami a vízen lebeg. Poirot megjegyzi, hogy ki kellene onnan hozni azt a valamit (talán egy mentőöv), de ő nem úszik oda. Menjünk vissza Mr. Redfernhez, és elegyedjünk szóba vele. Kérjük meg, hogy hozza ki nekünk a vízből az a tárgyat. Redfern sajnálattal közli, hogy elromlott az úszószemüveg. Naná, hogy Poirot ezt is meg tudja majd csinálni, szóval elkéri a hibás szemüveget. Szépen gyűlnek a feladatok J Ha nálunk van a szemüveg, akkor menjünk tovább, a hármas elágazásig, forduljunk jobbra, és menjünk a teniszpályához. Időmérés következik. Utána vegyük fel a földről a teniszlabdát, majd vizsgáljuk meg a pálya talaját, egy ponton kicsit alacsonyabb. Térjünk vissza a hármas elágazáshoz, és most válasszuk a középső utat. A sziget legmagasabb pontján megtaláljuk találkozunk Mr. Gardenerrel. Miután baráti csevelybe kezdünk vele, megtudjuk, hogy ez a barom is elfelejtette a házassági évfordulójukat. Természetesen mi fogunk majd ajándékot vadászni. Ha kibeszélgettük magunkat, akkor menjünk vissza az elágazáshoz és válasszuk a bal szélső utat. Menjünk oda, ahol a madárlest építettük, és ott találjuk Lindát. Az egyik madár olajos, de Poirot megígéri Lindának, hogy segít valahogy elkapni. Ez újabb feladat nekünk, természetesen. Most menjünk vissza a hotel főbejáratához, és haladjunk le az aszfaltos úton. Megvan még, hogy hová követtük az első fejezetben az ürgét? Na pont odáig megyünk. Itt találunk egy telefont, ami Will Jenks-et lehet hívni, aki egy fura járművön átvisz minket a szárazföldre. Ha átértünk, akkor mindjárt menjünk is be a műhelybe, ahol beszélgessünk el Will-lel. Megtudjuk, hogy Gladys és közte nézeteltérések vannak (Gladys a szobalány a hotelben). Poirot megígéri, hogy ezt a konfliktust is megoldja. Miután már nincs több mondanivalónk egymásnak, menjünk ki, és derítsük fel a falut. A faluban menjünk is be az első épületbe jobbra. Ez itt egyben a könyvtár, a posta, és a gyógyszertár. A bejárati ajtó melletti kis tartóból vegyük ki a St. Patrick Church prospektusát. Majd menjünk oda a nőhöz. Egyből közli is velünk, hogy egy csomó levele eltűnt. Miután befejezte a siránkozást, vegyük fel a szedőlapátot, közvetlen ott van az orrunk előtt. Ezután menjünk a könyvtári részlegbe. Itt vissza tudjuk adni Castle asszony könyvét, és tudunk venni egy kötéssel kapcsolatos könyvet, remek ajándék lesz majd Mrs. Gardenernek. Jobbra látunk egy rajztáblát a pulton, de nem tudjuk felvenni, ugyanis elfogyott a pénzünk. Menjünk át szembe, a postai részlegbe. Ott több dologra is figyelmesek lehetünk. Ott fekszik egy büdös nagy macska, és mögötte a szekrény oldalánál néhány levél van beszorulva. Nem árt megjegyezni. A hölgy mondja, hogy csak az ott lévő papírhalomra kell kattintani, és már el is küldi a táviratot. Katt rá, majd a beszélgetés panelból kiválasztani az egyetlen lehetséges címet, és már megy is a távirat. Mivel a pénz nem érkezik meg mindjárt, ezért hagyjuk el az épületet, és nézzünk szét a falu belsejében is. A következő épület, ami utunkba akad, a kocsma, menjünk be. A bejárattól mindjárt látunk egy nagy kutyát, és egy mentőövet, mindkettőnek jelentősége lesz később. A kocsmában először beszéljünk a ballonkabátos úrral. Nem… ő nem Columbo, hanem Weston ezredes, ő a körzeti megbízott, aki ide is adja nekünk a Smuggler’s End kocsma kulcsát, és egy sztetoszkópot, majd eltűnik a balfenéken. Ezután beszélgessünk a magányosan üldögélő férfival. Ő Mr. Blatt, aki a piros vitorlás hajóval hajókázik a sziget partjainál. Mikor lelép, akkor menjünk oda a csaposhoz. Beszélgessünk vele. Szóba kerül az a böhöm nagy kutya, meg a mentőöv is a falon, mindkettővel fogunk még találkozni. Más dolgunk már nincs, menjünk vissza a szigetre. (Van még egy ajtó a szigeten, az még zárva van, Weston ezredes irodája a falu másik végén). Menjünk a szálloda felé, és ha már az utunkba esik, akkor menjük be a Smuggler’s End kocsmába, hiszen már van kulcsunk. Bent vizsgáljuk meg a falon a régi darts táblát. Egyből közlik is velünk, hogy a táblán három jel van: N, N, és E. Menjünk le a pincébe, ott vizsgáljuk meg a hordót, valamint a falat. Ide még visszajövünk. Hagyjuk el a kocsmát. Elérünk a szálloda főbejáratáig, de még ne menjünk be, hanem válasszuk a hozzánk közelebb eső ösvényt (ne azt, ami a hotel mögé visz!). Találkozunk Mr. Gardenerrel, akinek egyből oda is adjuk a kötésmintákról szóló könyvet. Haladjunk tovább az ösvényen egészen a monostor romjaiig. Emlékszünk még a nagy kőlapra, amit nem tudtunk megmozdítani? Na most próbáljuk meg az evezőlapáttal, amit a strandról zsákmányoltunk. Bent egy barlangrendszer fogad. Egészen addig haladjunk befelé, amíg meg nem látjuk az érmét a földön, vegyük fel. Csak arra tudunk kimenni, amerről jöttünk, Poirot nem hajlandó más irányba menni, mert nem tud tájékozódni. Menjünk most vissza a hármas elágazáshoz, és válasszuk a jobb szélső utat. Most nem a teniszpályához megyünk, hanem az épület felé, mert egy érdekes beszélgetést hallgathatunk ki, Kenneth Marshallt próbálják meggyőzni, hogy váljon el az asszonytól. Ha eleget hallgatóztunk, akkor menjünk be az épületbe, majd fel az emeletre. Keressük meg Gardenerék szobáját, ahol kopogjunk be. Mrs. Gardener fog ajtót nyitni, adjuk oda neki az érmét, amit a barlangban találtunk, cserébe megkapjuk a kendőt. Most menjünk ki az erkélyre, azaz válasszuk a lépcső melletti bal ajtót (mindkettő az erkélyre visz, én itt mentem ki előbb, a sorrend mindegy). Menjünk be Stephen Lane szobájába, nézzük meg a nyitott bibliát az asztalon, majd nézzünk be a fürdőszobájába. A mosdó fölötti szekrényből vegyünk ki két szem ismeretlen tablettát, és az ásványi olajat. Menjünk vissza az erkélyre, és most Barry őrnagy szobáját kutassuk át. Nézzük meg a fogadási szelvényeket az asztalon, amikből kiderül, hogy nem az őrnagyunk a legszerencsésebb flótás a világon. Mindezek után vizsgáljuk meg a bőröndjét, és az olló segítségével vágjuk le róla a szíjat. Most már nem kell az erkélyre mennünk, a szobaajtón is távozhatunk. Most látogassuk meg a másik, jobb oldali erkélyt. Először hallgatózzunk Marshallék ajtajánál, majd menjünk be Rosamund Darnley szobájába. Az ő bőröndjéből az írógéppapírt vegyük ki. Menjünk ki a szobából a bejárati ajtón keresztül, és hagyjuk el a hotelt a báron keresztül. Ez azért fontos, mert a bár pultján találjuk a jégcsákányt, vegyük fel. Menjünk ki a szabadba, és keressük meg Patrick Redfern-t, aki még mindig annál a létránál álldogál, amin Poirot nem mert lemenni. Mielőtt beszélnénk vele, nézzük át az eszköztárunkat, nyissuk meg. Vigyük a nemrég levágott bőrszíjat a rossz szemüveg fölé, és kombináljuk, ezután vigyük a jégcsákányt is a szemüveg fölé, és ezzel is kombináljuk, és láss csodát, kész is van a szemüveg, adjuk hát oda Redfern-nek. Cserébe ezért kihozza nekünk a vízből a megsemmisült mentőövet, ami úgy néz ki, mint amit szétlőttek. Ha végeztünk, akkor látogassuk meg Lindát, aki még mindig a madárlesünknél van. Használjuk a Mrs. Gardenertől kapott kendőt a vergődő madárnál, és sikerül is vele elkapni. Linda Poirot fürdőszobájába viszi a madarat, kövessük. Bent vegyük magunkhoz egy törülközőt. A probléma most annyi, hogy nem tudjuk, hogyan kell megtisztítani egy madarat. Nosza hát, menjünk ki, le a kikötőbe, hívjuk azt az érdekes kétéltű járművet, és utazzunk a szárazföldre. Menjünk be a postára, kérdezzük meg a nénit, hogy jötte-e nekünk távirat. Szerencsére igen, és iziben jó néhány font üti a markunkat. Menjünk most át a könyvtár-részlegbe, és vegyünk egy madaras könyvet. Vizsgáljuk meg, és máris tisztában leszünk a madár olajtalanításának fortélyaival :). Most már ne hagyjuk ott a rajztáblát sem, már meg tudjuk venni. Uccu vissza a szigetre, fel Poirot fürdőjébe, és a könyvben leírtaknak megfelelően tisztítsuk meg a madarat. Néhány perc, és a szárnyas már készen is áll a koppasztásra, meg a süt… izé… a szabadon engedésre :). Távozzunk, és mielőtt elhagynánk a hotel, menjünk a csigalépcsőn keresztül a kis toronyba. Oda, ahol Castle asszony adta nekünk a könyvet, és a távcső segítségével nézzünk ki az ablakon (2 irányba kell elnézni!!!), az egyik irányban egy piros vitorlás hajót, a másikon meg egy tengeralattjáró perszkópját láthatjuk. Most már csak egy feladat marad, ki kell békíteni a civódó szerelmeseket, és ehhez az kell, hogy megtaláljuk Linda Marshall-t. Bejárhatjuk az egész szigetet, de nem fogjuk megtalálni, tehát hívjuk a kétéltűt, menjünk a szárazföldre, és egyenes be a postára. Itt találjuk Lindát, amint… éppen elejt egy doboznyi gyertyát. Beszéljünk vele, és utána automatikusan visszakerülünk Londonba, az elsötétített szobába. Poirot mester egy újabb nyommorzsát szór elénk, amit felcsipegetve közelebb kerülhetünk a Gyanú ujjának titkához: ÍRÓASZTAL.

Kattintsunk fent Hastings fényképére, és megint a szigeten vagyunk.

3. fejezet

Egyből kopogtatnak is, hát menjünk, nyissunk ajtót. Kenneth Marshall áll az ajtóban. Enyhén idegbeteg módjára ecseteli nekünk, hogy eltűnt a szobájából a felesége fényképe. A beszélgetés után nézzük meg a noteszban Poirot úr utasításait. Először is meg kell keresni a szellemet, ez lesz a könnyebb, majd meg kell találni azt az írógépet, amin a fenyegető leveleket írták, ez lesz a nehezebb. Kezdjük az estét egy kis szellemvadászattal, tehát menjünk le az emeletről, majd ki a főbejáraton. Haladjunk egészen a Smuggler’s End kocsmáig, és már meg is pillantjuk a szellemet. Kövessük a kocsmába, onnan pedig a picébe, és… és el szőrén-szálán eltűnt. Távozás előtt még vizsgáljuk meg a lábnyomokat a padlón. Menjünk vissza a hotelba, és az erkélyajtón keresztül látogassunk el Barry őrnagy szobájába. A párnája alatt megtaláljuk Arlena fényképét. Mikor távoznánk, megjelenik az őrnagy, és kérdőre von minket. Egy kis huzavona után rávesszük, hogy idomítsa be a kocsmáros dán dogját, amit a szárazföldön láttunk, cserében mi tartjuk a szánkat. Menjünk ki, majd át a másik erkélyre. Nézzünk be Kenneth Marshall szobájába. Menjünk az asztalon lévő írógéphez, az eszköztárunkból rakjunk papírt bele, majd pötyögjünk egy kicsit. Poirot egyértelműen megállapítja, hogy nem ezzel az írógéppel írták a leveleket. Hagyjuk el a szobát az erkélyajtón keresztül. Patrick Redfernbe botlunk, beszélgessünk vele. Mikor sértődötten távozik, menjünk be a szobájukba. Az ágy alatt találunk egy írógépet, játsszuk el ugyanazt, amint amit az előbb Marshall szobájában. Az eredmény is ugyanaz lesz, nem ezzel írták a leveleket. Távozzunk a szoba ajtaján keresztül, menjünk le, és a főbejáraton lépjünk ki. Válasszuk a hozzánk közelebb eső utat (ne azt, ami a hotel mögé visz). Egyből bele is botlunk Marshall-ba, adjuk oda neki a fényképet. Most egy feleletválasztós játék jön, ami azt jelenti, hogy a megjelenő kérdések közül csak egyet tehetünk fel. A játék kimenetelét tekintve nem sok jelentősége van, hogy mit választunk, de jólesik, ha az ember egy olyan „tökéletes” ember dicséri meg, mint Poirot. Szóval a megjelenő kérdések közül válasszuk felülről a harmadikat. Ha végeztünk, akkor haladjunk tovább az ösvényen, de most ne térjünk le a strandra, menjünk tovább. Hallgassuk ki Redfern és Arlena enyelgését, majd menjünk tovább. A hármas útelágazásnál találunk egy lapátot, vegyük magunkhoz. Folytassuk utunkat a monostor romjaiig, ahol is Brewster kisasszonnyal találkozunk. Alaposan faggassuk ki, majd menjünk vissza a szállodába. Menjünk az emeletre, majd hallgatózzunk egy kicsit a sztetoszkóp segítségével Gardenerék szobájánál (ne az erkélyajtón keresztül!) Ha kész, akkor tegyük meg ugyanezt Linda Marshall szobájánál is. Némi francia nyelvlecke után menjünk le az étterembe, és beszéljünk a Gardener házaspárral. Nem győznek hálálkodni az ajándékokért, és közben a fickó bevallja, hogy a kincs miatt nyaralnak itt. Menjünk át a bárba, majd onnan ki a szabadba. Meglátjuk Mrs. Redfern-t, beszélgessünk vele. Miután jól kisírta magát nekünk, és odaadtuk neki a rajtáblát, amit a könyvtárban vettünk, visszakerülünk Londonba.

Poirot most összegzi nekünk az eseményeket, és egy újabb támpontot ad: FIÓK. Kattintsunk Hastings fényképére, és máris a szigeten termünk.

4. fejezet

Elérkeztünk a gyilkosság napjához (éppen itt volt az ideje, jegyzem meg). Nézzük meg a noteszban, hogy milyen feladataink vannak mára. Most is látjuk, hogy meg kell keresni az írógépet, amin a leveleket írták. Előző este ezt a feladatot csak részben sikerült megoldani, mert ki tudtuk zárni azokat a masinákat, amiken nem írhatták. A másik feladat pedig, hogy segítsünk a postán lévő néninek megkeresni az elveszett leveleket. Lépjünk ki a szobából, kint egyből Mr. Lane állja utunkat. Kifejti, hogy a St. Patrick templomhoz szeretne menni, csak nem tudja, hogy hol van. Poirot ad neki egy brossúrát, ezt mi vettük magunkhoz pár fejezettel ezelőtt a postán. Ezen kívül még egy csomó új infóval szolgál a régebbi gyilkosságokkal kapcsolatosan. Ha Lane elment, menjünk a hotel főbejáratához, és szívjunk egy kis friss levegőt. Sétáljunk le a strandra. Itt Arenával találkozunk. Megkér minket, hogy hagyjunk fel a nyomozással, tudja, hogy ki küldte a leveleket. Természetesen minket semmi sem tántoríthat el. Arlena éppen úszni akar, csak nincs deszkája, ezért mi adjuk oda neki a nálunk lévőt (a strandon lévő kis faházikóból vettük fel, még fejezetekkel ezelőtt). Ha bement a vízbe a nő, akkor hagyjuk el a strandot. Fent egyből Patrickba és Kennethbe botlunk. Semmi érdemleges nem történik. Most a Smuggler’s End kocsma irányába haladjunk tovább. Megint találkozunk North-szal, kövessük. Most megint csak egy lehetőség közül választhatunk a sok közül. A helyes döntés: Rajzoltassuk le Mrs. Redfernnel. Az ötletért megdicsérnek minket, most pedig hívjuk a kétéltűt, Mrs. Redfern előkerítésével ráérünk később is foglalkozni. A szárazföldön egyből menjünk be a garázsba, beszéljünk Will-lel. Elmeséli, hogy gondban van, sok a dolga, ezért megkér minket a mögöttünk lévő autó megjavítására. Mikor kimegy, menjünk oda az asztalhoz, és vegyük fel róla a csavarhúzót, a lapos reszelőt, és legvégül a csavarkulcsot. Ez utóbbinál Poirot felszisszen, mert megszúrta valami. Vizsgáljuk meg közelebbről, és egy mágneses darabkát vehetünk le róla. Lépjünk oda a kocsihoz. Kukkantsunk bele. A játék legelején felvettük a hotelból az Autókedvelők magazinját, na azt üssük fel. Pontosan leírják, hogy mit hogyan kell tennünk. Tehát vegyük le a gyújtáselosztó fedelét A csavarkulccsal, és a csavarhúzóval szedjük le a két érintkezési csúcsot. Mindkettőt kombináljuk a reszelővel, majd szereljük vissza az egészet, és kész is van, feladat kipipálva. Hagyjuk el a garázst, kint Jenks megköszöni a segítséget. Most menjünk bentebb a faluba, egyenesen a kocsmába. Ott találjuk Barry őrnagyot, aki biztosít afelől, hogy foglalkozott a kutyával. Vegyük fel az asztalról a szendvicset, szóljunk az őrnagynak, hogy készen állunk. Egy videó következik. Sajnos azonban a kutya nem akar önszántából bemenni a postára. Mivel nálunk van a szendvics, nincs más dolgunk, mint belépni oda, Poirot automatikusan leteszi a szendvicset. Megint egy videó jön, megszabadulunk végre a macskától. A postán ezután kattintsunk a szekrény mögötti levelekre. A hölgy megköszöni a segítséget, cserébe kérhetünk valamit. Azt kérjük, hogy használhassuk az elemző berendezést. Megengedi. Most menjünk a kocsmába, beszéljünk a csapossal. A kincs után érdeklődünk. A csapos elmeséli, hogy a sziget legmagasabb pontjáról kell elindulni. Menjünk vissza a garázsba, vitessük át magunkat a szigetre, térjünk be a Smuggler’s End kocsmába. Vizsgáljuk meg megint a falon a darts-ot. Megtudjuk, hogy a betűk égtájakat jelölnek. Most már csak el kell menni a sziget legmagasabb pontjára. Ugye emlékszünk rá, hogy melyik az? Ahol a hármas elágazás van, ott kell a középső utat választani. Amikor felérünk, a játék átveszi az irányítás, dőljünk hátra. Végül a teniszpályához érkezünk, ahol egy hordónyi brandy-t találunk, kincsnek semmi nyoma. Menjünk vissza a kétéltűvel a szárazföldre, beszéljünk megint a csapossal. Felvilágosít minket, hogy Cutter idejében még nem az volt a legmagasabb pont, ami most. Elmondja, hogy a strandra vezető ösvényen, a főbejárat mellett kell keresni azt a helyet. Menjünk vissza, és mikor megtaláljuk azt a pontot, a játék átveszi az irányítást. A túra végén három arany nyíllal gazdagodunk. Emlékszünk még a kocsma picéjében lévő kő darts táblára? Na oda való a három nyíl. Illesszük bele, mire kinyílik egy rejtett ajtó. Lépjünk be, és balról vegyük fel a kabátot. Itt most többet nem tudunk tenni, a kincs rejtélye megoldódott, menjünk vissza a szállodába a főbejáraton keresztül. Mindjárt észre is vesszük Mrs. Redfern-t, kérjük meg, hogy rajzolja le nekünk North-t. Készségesen segít nekünk. Ahogy elmegy, megjelenik Rosamund, neki adjuk oda az írógépet. Ha végeztünk, akkor menjünk fel Linda Marshall szobájába, és kopogjunk be. Újabb információkkal leszünk gazdagabbak. Úgy látszik, hogy itt mindenki mindenkivel kapcsolatban van, bár ezt már megszokhattuk Agatha Christie-től. Amikor Linda kiteszi a szűrünket, akkor menjünk arra a helyre, ahol a madárlest építettük neki. Itt találjuk Lindát és Mrs. Redfern-t. Ez utóbbival beszéljünk. Kérjük el tőle North rajzát. Jelen pillanatban a szigeten nincs több tennivaló, hívjuk a kétéltűt, és menjünk a szárazföldre. Egészen eddig nem tudtunk bemenni a falu végén lévő épületbe, Weston ezredes irodájába, most azonban már nyitott ajtókkal fogadnak minket, menjünk hát oda. Az ezredes írógépét is ellenőrizzük le, és egyezik, ezzel a géppel írták a fenyegető leveleket. Poirot megkérdezi tőle, hogy ki járt erre. Az ezredes azt feleli, hogy egy fiatal nő, megint kérdésválasztás jön. A helyes megoldás: Linda Marshall. Ezután egy régebbi gyilkosság felől érdeklődünk, az ezredes biztosít minket, hogy megszerzi a kért infókat. Ezután odaadjuk a Mrs. Redfern-től kapott rajzot, mi meg megkapjuk a Parsons-ügy aktáját. Most megint visszakerülünk Londonba, de most még nincs vége a fejezetnek, egy kis beszélgetés jön. Ki kell találnunk, hogy hol sántít a tanár meséje. A feleletválasztásnál válasszuk a harmadik lehetőséget, majd a kivetkezőnél bökjünk a „Cím”-re. Levontuk a megfelelő következtetéseket, visszakerülünk Weston irodájába. Itt már nincs más dolgunk, menjünk vissza a szigetre. A hotel főbejárata melletti ösvényen (ami a strandhoz vezet) Gardenerékkel találkozunk. Egy rövid beszélgetés után megjelenik Patrick Redfern, de nagyon mogorva. Ezután menjünk a hotel mögé, egészen a kavicsos partig Itt beszéljünk Brewster kisasszonnyal. Elmondja nekünk, hogy megdobták valamivel, de az beleesett a vízbe, és nem tudta kiszedni (ez nagyon fontos lesz később!). Most térjünk vissza a hotelba, majd fel az emeletre. A sztetoszkóp segítségével hallgatózzunk Kenneth Mrashall szobájánál. Halljuk, hogy gépel. Ezután a folyosó másik végén lévő csigalépcsőn menjünk fel a kilátóba. Ha távcsővel megvizsgáljuk a messzeséget, akkor két dolgot látunk: Egy csónakot fehér vitorlával, és egy kémkedő tengeralattjárót. Most egy bejátszás következik, Poirot lemegy a hotel mögé, ahol is meghallja, hogy tusol valaki. Visszatérünk a londoni szobába.

Poirot elmagyarázza nekünk, hogy a térképen bejelölte, hogy ki hol tartózkodott, és midig bővíti a térképet, ahányszor valami újat megtudunk a későbbiekben. Az igazság az, hogy az a térkép csak azoknak hasznos, akik valóban bele akarják élni magukat a történetbe. Nem szükséges egyszer sem megnézni. J Újabb nyomot is kapunk: MÁGNES

Kattintsunk Hastings fényképére fent, és ismét a szigeten vagyunk.

5. fejezet

Egy hosszabb videót láthatunk, megtalálják Arlena holttestét. Az első feladatunk az lesz, hogy a gyilkosság helyszínére menjünk. Lépjünk ki a szobánkból, és menjünk a földszintre. A főbejárat előterében szólítsuk meg Gladys-t, de ő sok értelmeset nem tud mondani, csak azt, hogy szörnyű. Menjünk a strandra, ott találkozunk Miss. Brewster-rel, kérjük meg, hogy vigyen el minket a gyilkosság helyszínére. Csónakba pattanunk, és már ott is vagyunk. A Cutter öbölbe érve (mert ugye ott történt a gyilkosság) kapásból beszélhetünk Weston ezredessel, aki megkér minket, hogy vezessük a nyomozást. Először kérdezzük ki a közelben lévő Mr. Redfern-t, majd a csónaknál álló Miss. Brewster-t. A szövegelős részét letudtuk, most már jöhet a helyszín átvizsgálás, kezdjük a holttestnél. Először is, vegyük fel a kávétermoszt, majd vágjunk le egy darabot a masniból. Végezetül vizsgáljuk meg a kávéfoltot a holtest mellett. Hastings nem szeretné, hogy a kalapot levegyük róla, ezért Poirot megerősíti, hogy két erős kéz fojtotta meg. Végeztünk is a hullával. Menjünk a létra mellé, ahol egy törött pipára lehetünk figyelmesek, szintén gyűjtsük be. Most már csak a barlang maradt, ami az öböl végén található. A bejáratánál vegyük fel az újabb zöld szövetdarabot, majd menjünk tovább. Bent először a szikla mellől kaparintsuk meg a törött parfümös üveget, Végezetül vizsgáljuk meg a barna pacát a sziklán. Ez egy sárfolt, amit a táskánkban lévő szedőlapáttal takarítsunk le, egy csörlő foglalatát találjuk itt. Végül vessünk egy pillantást a barlang falán lévő nyílra, és távozzunk. Menjünk oda Brewster kisasszonyhoz, aki visszavisz minket a strandra. Vegyük a hotel felé az irányt, közben kérdezzük ki Gardeneréket is. Célunk most a recepciós pult, és Castle asszony, aki –a helyzetre való tekintettel –ideadja nekünk a főkulcsot, aminek segítségével az összes szobába be tudunk menni, nem kell trükközni az erkélyajtókkal ezentúl. Menjünk fel az emeletre, és kezdjük el módszeresen átvizsgálni a szobákat, de előtte beszéljünk Gladys-szel, ott áll a korlát mellett. Sok érdekeset nem tudunk meg, ezért inkább lépjünk be Emily Brewster szobájába. Itt csak Emily Parsons levelét, amit rakjunk is be a dokumentumok közé. Távozzunk, és nézzünk szét Gardenerék szobájában. Hátulról vegyük fela röplapot, majd nézzünk bele a kukába. Elérkeztünk a játék legnehezebb feladványához, ki kell rakni az olaszul írt levelet. Na most… ez könnyebb, mint amilyennek elsőre látszik. Kezdjük ott, hogy a négy sarok adott. A levél keretét szintén nem nehéz összerakni, segít a mintázat. A megszólítás miatt a levél első sora egyértelmű, meg ugye a szegély miatt is. A második sor első darabja is egyértelmű, mert ugye biztos, hogy nagybetűvel kell kezdődni a mondat első szavának (ha sorról beszélek, akkor nem a levélben leírt sorokat értem alatt, hanem a fecnikből álló sort). Egy ilyen cetli van, „Non” az első szó. Ez belövi a sortávolságot, ez is segít a keretnél, valamint a köztes darabokat is ki tudjuk választani. Így most már a keret fix, a belseje van hátra. Aztán alulról számolva a második sor is egyértelmű, az aláírás, és a levél utolsó sora miatt. Aztán ott van ugye Anton Chekhov neve, ez egyértelművé teszi, hogy azok csak együtt mozoghatnak. Továbbá, alulról számolva a harmadik sornak is igen korlátozott a mozgástere, mert a felette lévő sorból átlóg egy „p”, és egy „g” betű szára. Szerintem ezen infók alapján már ki lehet rakni, azonban, hogy nagyon nem megy, akkor pillants a lenti képre. Rakd ki annak megfelelően, majd ha kész, akkor cseréld ki a harmadik sor harmadik fecnijét a harmadik sor negyedik fecnijével, és készen is van a levél J

Be is kerül a levél a dokumentumokba, ott már magyarul tudjuk elolvasni. Más dolgunk már nincs is itt, távozzunk. Mr. Blatt szobája következik, a bőröndjéből a szedőlapát segítségével vegyünk olajfolt mintát. Távozzunk a szobából. Stephen Lane és Barry őrnagy szobáját már kipakoltuk korábban, így azokat ki is hagyhatjuk, Jöjjön Redfernék szobája. A bőröndjükből vegyük ki a képet, majd nézzük meg Mrs. Redfern rajzeszközeit, bár felvenni nem tudunk semmi mást, távozzunk. Sorrendben most Rosamund szobája jönne, de inkább Linda Marshallét válasszuk. Linda szobájában az ágyon lévő kalapból vegyük ki a kalaptűt. Vizsgáljuk meg közelebbről, és kiderül, hogy valamilyen anyag tapadt rá. Most pontosan a hátunk mögött van a trükkös doboz, nézzük meg, látjuk, hogy csillagjegyes tárcsák vannak rajta, még nem tudjuk kinyitni, nincs minden információ a birtokunkban, ezért inkább szaglásszunk tovább a szobában. A kandalló tetejéről vegyük fel Linda óráját, majd a kandallóból az égett szövetdarabot, valamint az égett hajat. Hagyjuk el a szobát, és most menjünk be Rosamund szobájába. Hallgassuk ki, majd amikor megkérdezi, hogy milyen szívességet tehetne, amiért megtaláltuk az írógépét, válasszuk azt, hogy hasonlítson nekünk össze néhány szövetdarabot. Kiderül, hogy a három darab közül kettő bóvli, még az egyik értékesebb anyagból van. Távozzunk a szobából. Kenneth Marshall szobája jön. Bent találjuk a szoba lakóját, hát kérdezzük is ki. A beszélgetés végeztével Kenneth elmegy, mi pedig egy új feladatot kapunk: táviratozni kell Barkettnak és Applegodnak. Menjünk ki a szobából, és jöjjön végül az áldozat szobája. Először menjünk a fürdőszobába. A kád mellől vegyük fel a fürdősót, majd a kép jobb sarkából a hajkefét. Ez utóbbit vizsgáljuk meg jobban, találunk néhány szál vörös hajat. Most a WC fölötti szekrényt nyissuk ki. Vegyük ki belőle a jelöletlen üveget, és a parfümöt. Menjünk ki a fürdőből. A kis üvegasztalról vegyük magunkhoz J. N. levelét, a komódról pedig Redfern leveleit. Végeztünk a szobák átkutatásával, hagyjuk el a hotelt, nézzük meg a teniszpályát. Itt találjuk Strumm-ot, és mikor meg akarjuk szólítani, Poirit leállít minket. Ezért inkább menjük a madárleshez, ott találjuk Lindát, hát hallgassuk is ki. Ha végeztünk, akkor menjünk a strandra. Strumm már itt van, és beszélni is tudunk vele. Kérdezzük ki. Ismét kérdésválasztós játék jön, válasszuk fentről a harmadik kérdést. Megkérjük rá, hogy hozza fel azt nekünk a víz alól, ami majdnem eltalálta Brewster kisasszonyt, még az előző fejezetben. Bele is egyezik, de cserébe hozni kell neki valamilyen… „bátorító italt”. Mondtam én, hogy tök alkesz a csávó!J Menjünk a hotel bárjába. Ott a kiszolgáló egyből mutat is egy itallapot. A játék legelején, amikor megismerkedtünk Strumm-mal, akkor mondta, hogy a Planet Puncs a kedvence. Bökjünk rá arra. A pultos közli, hogy elfogyott a fekete rum, és a grenadin is, nekünk kell szereznünk. A bár kukájából vegyük ki az üres grenadinos üveget. Menjünk át az étterembe, és a felszolgáló kocsiról csenjük el a poharat. Most menjünk ki a szállodából, sétáljunk a kikötőbe, hívjuk a kétéltűt, és menjük át a szárazföldre. A posta felé vegyük az irányt. Adjuk fel a táviratot, ha már itt vagyunk, és lépjünk a középső pulthoz, a gyógyszereshez. A néni mögött az egy üveget fel tudjuk fenni, máris a mienk egy üveg köhögés elleni szirup. Vizsgáljuk meg, és kiderül, hogy grenadint tartalmaz. Kombináljuk az üres üveggel, és így kapunk egy üveg grenadint. Menjünk vissza a szigetre, és látogassuk meg a Smuggler’s End kocsma pincéjét. Itt tegyük a hordó csapja alá az üres poharat, és engedjük tele. Már meg is van a második hiányzó összetevője a Puncsnak, egy pohár fekete rum. Vigyük ezeket vissza a bárba, az itallapon megint bökjünk a strandalkalmazott kedvenc italára, és most már el is készítik nekünk. A pohár Planter Puncsot vigyük oda George-nak, mire ő már merül is a habok közé. Felhoz nekünk egy kis, üres üveget. Menjünk a szárazföldre a kétéltűvel, pontosan oda, ahol az előbb felvettük a köhögés elleni szirupot. Kattintsunk a néni mögötti mikroszkópra. A mikroszkópon kívül egy csomó kémcsövet és egy könyvet is látunk. Kezdjünk is neki az elemzésnek, sok leszJ

  1. Van ugye két hajminták, egymás után tegyük a mikroszkóp alá, Poirot elvégzi az összehasonlítást
  2. Válasszuk ki a leltárból a véres tollakat, tegyük bele egy kémcsőbe, fogjuk meg, csapjuk fel a könyvet, és katt a „Vér” fejezetre. Csirkevér található rajta.
  3. Válasszuk ki a két szem tablettát, bele egy kémcsőbe, de a könyvben most a „Kábítószerek” fejezetre katt. Eredmény: altató
  4. Arlena kávéstermosza jön, amit a holtteste mellől vettünk fel, szintén kémcső, szintén katt a „Kábítószerek” fejezetre. Eredmény: altató
  5. Az olajminta következi­­­k, bele egy kémcsőbe, katt az „Olajok és viaszok” fejezetre. Eredmény: fegyverolaj
  6. A törött parfümös üveg következik, belel egy kémcsőbe, katt a „Parfümök” fejezetre. Eredmény: parfüm
  7. A kalaptű a soros, bele egy kémcsőbe, katt az „Olajok és viaszok” fejezetre. Eredmény: gyertyaviasz
  8. Az utolsó előtti a jelzés nélküli üveg, bele egy kémcsőbe, katt a „Kozmetikumok” fejezetre. Eredmény: festék
  9. Az utolsó, amit Strumm hozott fel nekünk a víz alól, bele egy kémcsőbe, katt a „Kozmetikumok” fejezetre. Eredmény: mesterséges színezék.

Ezzel készen is vagyunk, az össze anyagot megvizsgáltuk. Zárszóként hallgassuk a ki a postamester asszonyt. Ha végeztünk vele, akkor menjünk Weston ezredes irodájába. Két fontos iratot is kapunk tőle: jelentés John North-ról, és az Alice Corrigan-gyilkosság jelentése. Mi pedig odaadjuk neki a J. N. által írt leveleket. Intsünk búcsút az ajtófélfának, és irány a kocsma. Itt találkozunk Mr. Blatt-tel, hallgassuk ki. Blatt-nek szüksége van egy mentőövre. A kocsma falán lóg egy. Kattintsunk a darts táblára, hívjuk ki a kocsmárost. Ha nyerünk, akkor vihetjük a mentőövet. Természetesen nyerünk, így meg is kapjuk a mentőövet. Vigyük oda Blatt-nek. Cserébe kérjünk tőle egy iránytűt. Ezek után szóljunk Jenks-nek, hogy vissza szeretnénk menni a szigetre. Úgyis útba esik a Smuggler’s End kocsma, menjünk, majd le a pincébe, itt mindjárt egy időmérés következik, katt fent a stopperre. A titkos ajtó mellől vegyük fel a törött iránytűt, és lépjünk be, menjünk a monostor romjai felé, és újabb időmérés jön, katt a stopperre. Ezzel most már készen is vagyunk, menjünk vissza a szállodába, majd fel az emeletre. Ott találjuk Gladys-t, beszélgessünk vele, majd próbáljuk meg kinyittatni vele az üveget (nem kell nekünk elővadászni az eszköztárból, Poirot magától odaadja). Nem tudja kinyitni. Megjelenik egy lista, ki kell választanunk, hogy kivel szeretnénk, ha Gladys kísérletet tenne. Válasszuk a listából Brewster kisasszonyt, mire Gladys lelép. Menjünk le az emeletről, ki a szabadba, kerüljük meg a hotelt, menjünk fel az erkély lépcsőjén, be a szobánkba, majd egyenesen ki onnan. Erre azért volt szükség, mert Gladys-t immár megint ott találjuk, kérdezzük meg tőle, hogy Miss. Brewster ki tudta-e nyitni. A válasz: igen. Most Mrs. Redfren-t kell kikérdeznünk, a szobájuk erkélyén ücsörög, majd végül Linda jön, aki a madárlesnél találunk. Ha végeztünk, akkor menjünk át a szárazföldre, és kérdezzük meg az ezredestől, hogy Blatt jelentette-e, hogy rálőttek a hajójára. Nemleges választ kapunk. Menjünk a postára, adjunk fel egy táviratot a Porter Leányképző Intézetnek. Ismét Poirot szobájában vagyunk, Londonban.

Megkapjuk a következő segítséget: TELEFON. Most egy egész hosszú beszélgetés jön, a nyomok összegzése. Mindet végig kell kérdeznünk. Ha már nincs több megvitatnivalón, akkor katt felül Hastings arcképére, és a Seadrift szigetre kerülünk.

6. fejezet

Poirot felhívja rá a figyelmünket, hogy most már akár ki is foszthatjuk Castle asszony széfjét. Biztos, ami biztos, nézzük meg a teendőinket. El kell majd menni a postára is. Látjuk, hogy egy feladat már ki van húzva, a stopperes időméréseket innentől nem lehet tovább halogatni (na ezért volt jó, hogy megmértük már akkor, mikor felhívták rá a figyelmünket, egy sem maradt ki). Menjünk is ki a szobánkból, le a földszintre, és egyenesen be Castle asszony irodájába. Nyissuk ki a széfet (a széf kulcsa ugye az asztalon lévő mellszoborban volt). Észrevesszük, hogy a jelzőlámpa már nincs itt. Vegyük fel a kódkönyvet, és a rádiót. Ezzel teljesítettük is a feladatot, hagyjuk el a motelt A következő feladat, hogy ellenőrizzük, kaptunk-e választ a táviratokra. Gyerünk hát a partra, és… és Mr. Lane-nel találkozunk, kérdezzük ki. Végre színt vall, megtudjuk, hogy miért rúgták ki. Ha elkullogott, akkor hívjuk a kétéltűt, keljünk át, és menjünk a postára. Várakozásunkat siker koronázta, kaptunk egy táviratot Applegodtól, amint rögvest be is teszünk a dokumentumok közé. Olvassuk el. Itt végeztünk, most menjünk Weston ezredes irodájába, az utca végén. Néhány szót váltsunk vele, mire ö ideadja a csomagot, ami Porter kisasszonytól jött. Keressünk rá az eszköztárban a csomagra, és nyissuk ki. Tartalmaz négy kártyát, és egy levelet. Ez utóbbiból tudhatunk pár plusz információt a kártyán szereplő lányokról. Menjünk most vissza a garázsba. Itt találjuk Barry őrnagyot, aki most tért vissza a kocsikázásból. Hallgassuk ki. Ha végeztünk, akkor megjelenik Will Jenks, aki ad nekünk egy csörlőfogantyút. Ezt tudjuk majd a gyilkosság helyszínén a sziklában lévő mélyedésbe illeszteni. Most azonban, menjünk vissza a hotelbe, egyenesen Linda Marshall szobájába. Most fogjuk kinyitni a trükkös dobozt. Vizsgáljuk meg először a négy kártyát, amit Porter kisasszony küldött nekünk. A négy név mellett látunk négy születési dátumot is. Linda trükkös dobozán meg a csillagjegyek szimbólumait látjuk. A négy lány közül Linda a legidősebb, utána Doris, majd Virginia, és a legfiatalabb Estella. Linda csillagjegye nyilas (november 11.), Dorisé szintén nyilas (december 12.), Virginia csillagjegye bak (január 3.), és Estella pedig kos (április 15.). A tárcsákon tehát ezeknek kell szerepelni, tehát (kívülről befelé haladva): nyilas-nyilas-bak-kos. Kinyílt a doboz. Vegyük fel belőle a fekete mágiáról szóló könyvet, és a kulcsot. Menjünk ki a szobából. Kint találjuk Gladys-t, megint a korlátot törölgeti, beszélgessünk vele. Egy nagyon fontos momentumra hívja fel a figyelmünket, valaki nagyon későn tusolt. Ezt hallottuk mi is a 4. Fejezet végén. Hagyjuk ott a szobalányt, és most menjünk a monostor romjaihoz. A játék elején itt megvizsgáltunk a növénnyel benőtt falat, egy ajtót találtunk ott, na ezt az ajtót nyitja a Linda dobozában talált kulcs. Nyissuk ki, és megtaláltuk a huzalos hangrögzítőt, még a játék elején mondta Castle asszony, hogy elveszett.

Következő utunk a strandra vezet, ahol kérjük meg Brewster kisasszonyt, hogy vigyen minket a gyilkosság helyszínére. Sétáljunk hátra, menjünk be a barlangba. Balra észreveszünk egy hínárköteget, ez még a múltkor nem volt itt, vizsgáljuk meg. Egy szendvicses dobozt találunk alatta. Nézzük meg közelebbről, azaz nyissuk ki, egy kis csomag fehér port vehetünk ki. Most már használhatjuk a jobb oldali sziklán lévő foglalatban a csörlőfogantyút (aki esetleg most vizsgálja ezt meg közelebbről, és nem tette meg, amikor a gyilkosság történt… szóval annak mondom, hogy egy nagy sárpacát találtunk ott, és a szedőlapáttal lehetett lekaparni, azután tűnt elő a foglalat). Tekerjük el a kart, és most már keresztül-kasul bejárhatjuk a barlangot. Ismét szükségünk lesz a kétéltűre, menjünk a szárazföldre, be a nénihez a faluban. Ugye mindenki tudja, hogy most mi jön? Bizony, meg kell vizsgálni a port, a módszer már ismert. Eredmény: heroin. Térjünk vissza a szigetre, be a hotelbe, egyenesen Blatt úr szobájába. Kutassuk át a bőröndjét, és vegyük ki belőle a pisztolyt. Mikor távoznánk, megjelenik Blatt, vissza kell neki szolgáltatni a fegyvert. Látogassunk el Kenneth Marshall szobájába is, és az írógép mellől vegyük fel a két levelet. A fejezet utolsó eseményeként menjünk le a bárba, ott hallgassuk ki Patrick Redfern-t, és a csapost. Látunk egy bejátszást, melyben Linda Marshallt nem tudja felkelteni az apja. Néhány pillanattal később megtudjuk, hogy sikerült megmenteni az életét, ezt már Poirot mondja el nekünk, mivel visszatértünk a londoni lakásba.

Újfent egy komolyabb összegzés, de most nem írnám le, hogy Poirot melyik kérdésére mit kell válaszolni. J Egyrészt azért, tessék mindenkinek gondolkodni egy kicsit, másrészt, mert a végigjátszás szempontjából nincs jelentősége, mindegy, hogy mit nyomunk, végig tudjuk játszani a játékot. Fény derül többek között a Gyanú ujjának működési elvére, továbbá megkapjuk a legutolsó nyomot: KÓD. Poirot vezetésével megismerjük a fehér és a piros vitorla rejtélyét is. A végigjátszás tekintetében két fontos dolog derül most ki:

  1. A megtalált szendvicses dobozt, ami tele volt heroinnal, vissza kell vinni, ha el akarjuk kapni a csempészeket
  2. Tönkre kell tenni Blatt úr iránytűjét, hogy eltévedjenek a barlangrendszerben.

Katt fent Hastings képére, és már a szigeten is vagyunk.

7. fejezet

Siessünk Linda szobájába, és beszélgessünk el vele. Fény derül a vudu szertartásokra, és a fenyegető levelek írójának kilétére is. A beszélgetés végén Poirot automatikusan távozik a szobából. Most kicsit nézzünk szét az eszköztárunkban. A mágneses darabot, amit a csavarkulcsról vettünk le, vigyük a még működő iránytű fölé, és kombináljuk. Az iránytű elromlik. Most menjünk a hotel bárjába, ott találjuk a zongoránál Blattet, adjuk oda neki az iránytűt. Egy nagyobb lélegzetvételű séta következik, vissza kell térni oda, ahol a szendvicses dobozt találtuk, vissza kell rakni a hínár alá, ezzel a csapda el is készült a csempészeknek. Poirot felhívja a figyelmünket, hogy most már csak Weston ezredesnek kell szólni. Vitessük át magunkat a szárazföldre a kétéltűvel, és rögtön menjünk a garázsba, beszélnünk kell Will-lel. Ő boldogan mesél arról, hogy keresni fog tíz fontot, ha valakit egy adott jel leadása után felvesz a szigetről. Nem hajlandó nekünk elmondani, hogy ki az illető, azt viszont igen, hogy mi a jel: A (Castle asszony széfjéből eltűnt) lámpával leadott három rövid jelzés. Sajnos be kell csapnunk Will-t. Meg kell kérnünk, hogy mondja meg a titokzatos idegennek, más jelet adjon. Hogy mit, azt nekünk kell kiválasztani. A legjobb választás: Három hosszú. Ha végeztünk, látogassuk meg Weston ezredest. Kérjük a segítségét, hogy elkaphassuk a csempészeket. Automatikusan visszakerülünk a szigetre, egészen pontosan a strandra. Weston ezredes a létrán fog lemenni a gyilkosság helyszínére, mi pedig kérjük meg Miss. Brewstert. A Cutter öbölben menjünk be a barlangba, nyomunkban az ezredessel. Elkapjuk a csempészeket, és megtudjuk, hogy ki is volt valójában Tom Cutter szelleme. Visszatérünk a londoni lakásba. Egy rövid monológ után visszatérünk a szigetre.

8. fejezet

Belépünk az étterembe, már mindenki vár minket. Itt most választhatunk, hogy igénybe szeretnénk-e venni Poirot segítségét, avagy nem. Ajánlott egyébként, mert nem egyszer minden egyes kérdésre jól válaszolni. J Kiderül minden, megtudjuk, hogy ki a gyilkos, illetve, gyilkosok. Leleplezésük után az egyik szökni próbál, kirohan az étteremből. Még utoljára megkapjuk az irányítást, menjünk fel az emeletre, onnan pedig a toronyba. Beszélgessünk a gyilkossal, majd a felugró panelból válasszuk az első válaszlehetőséget. Nem maradt más hátra, minthogy lássuk a történet végét.

A bűnös elnyeri méltó büntetését, mi pedig visszakerülünk a londoni lakásba.

Epilógus

Egyetlen feladvány vár még ránk, meg kell fejtenünk a Gyanú ujjának kódját. Menjük a könyvespolchoz, és kattintsunk a tetején lévő könyvet. Egy levelet találunk benne, olvassuk át. Menjünk a telefonhoz, kattintsunk rá. Na most, ez egy klasszikus feladvány, olyan, mintha sms-t írnánk. A betárcsázandó szó: L Á N G E L M É N E K, azaz: 5 2 6 4 3 5 6 3 6 3 5.

Ezzel meg is oldódott minden rejtély.  :)

Agatha Christie: Evil Under the Sun
Agatha Christie: Evil Under the Sun
Fejlesztő: AWE Productions
Kiadó: The Adventure Company
Műfaj: Thriller, Krimi
Platform: PC, Wii
Megjelenési dátum: 2007. 10. 15.

Hozzászólások

Csak regisztrált felhasználók tudnak hozzászólni.
Vasárnap esti mókázások #4 - Hír
Vasárnap esti mókázások #4
Írta: Kalász Tamás, 2017. 12. 10. 20:06

Az e heti ingyen játék rovatunkban a nem túl távoli disztopikus jövőbe kalauzolunk el benneteket.

Fánk megye mosómedve startupja - Hír
Fánk megye mosómedve startupja
Írta: Kalász Tamás, 2017. 12. 09. 12:31

Igen, mondják is, hogy az emberi képzelet határtalan. Meg a hülyeség is...

VR támogatást kap a The Last Guardian - Hír
VR támogatást kap a The Last Guardian
Írta: Kiss Norbert, 2017. 12. 09. 12:11

A tavalyi évben sok huzavona után megjelent játék december 12-én egy ingyenes támogatást kap, amelynek elsősorban a PSVR tulajdonosai örülhetnek.

Új Detroit: Become Human gameplay videó érkezett - Hír
Új Detroit: Become Human gameplay videó érkezett
Írta: Kalász Tamás, 2017. 12. 09. 10:08

Megérkezett az első igazi gameplay videó David Cage és a Quantic Dream új játékából.

A ügynök új feladatot kap - Hír
A ügynök új feladatot kap
Írta: Kalász Tamás, 2017. 12. 08. 15:50

Megérkezett az Agent A: A puzzle in disguise negyedik fejezete.

Black Mirror - Teszt
Elolvasom
Bound - Teszt
Elolvasom
Planet of the Apes: Last Frontier  - Teszt
Elolvasom